Idén márciusban, Budapesten, a Marina-parton lévő egyik luxuslakásban fogták el a rendőrök a 35 éves M. Laurát. A nő egy internetes csalássorozatot működtetett. A hatóságok immár 160 sértettet azonosítottak országszerte, s bizonyítottan legalább 110 esetben állapították meg a csalás tényét. Laura 40.000. forinttól 1, 8 millióig vert át embereket.
Profi hálózatot működtetett
Nem létező luxuscikkeket, elektronikai berendezéseket, játékokat, kozmetikumokat árult az interneten, a portékáiról készült fotókat pedig innen-onnan lopkodta össze. A nő 17 bankszámlát tartott fent, 8 telefonszáma, és hogy ne legyen feltűnő, a csalásokba a barátnőit is bevonta. A csaló nő jelenleg is letartóztatásban van a Budaörsi Rendőrkapitányságon folyamatban levő, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt indított eljárásban. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Kompromittáló videókkal zsarolt
A nő prostituáltként is dolgozhatott, illetve ismert férfiakkal, influenszerekkel, youtuberekel ismerkedett, akiket aztán meg is zsarolhatott a róluk készült intim felvételekkel. A szegedi származású, több közösségi platformon is több tízezres követőtábort építő M. Laura neve a TikTokon lett ismert és a magyar internetes szubkultúrában szorosan összefonódott – finoman fogalmazva – erotikus zsarolási ügyekkel. Kompromittáló, meztelen felvételeket készített több, a közösségi oldalakon ismert férfiről: volt, akit a kádban fotózott le, volt, akit sz.xuális aktus közben, volt, akit perverzióra vett rá…. Az egyik megzsarolt férfi ezt először elismerte, majd közölte, nem ő van a képeken. Egy biztos, a botrányba belebukott, eltűnt az internetről – írja a Blikk.
Egy ismert énekest is megzsarolt
Nem mindenkinél a sz.x volt a téma, közös drogfogyasztásokról is készültek felvételek. A képekért aztán pénzt kért: a videómegosztókon is látható üzengetések alapján 5 millió forintos volt a tarifa. M. Laura legnagyobb fogása az egyik legnépszerűbb magyar férfi énekes volt, aki nagy valószínűséggel szintén fizetett. El is ismerte az idegen nővel való viszonyát, de azt mondta, házas emberként ez csak rá és a feleségére, a családjára tartozik, nekik kell elszámolnia a történtekkel. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
Kiemelt kép: illusztráció

