Jelentősen változott az idén a magyarországi ingatlanpiac, amelyet továbbra is alapvetően befolyásol a fővárosi és az agglomerációs lakáspiac. A fővárosi kereslet volumene jelentősen, közel 20 százalékkal csökkent az idén. Gyömrőn viszont 20 órán belül eladtak egy 28 milliós lakást.

A fővárosban az átlagos négyzetméterár 576 ezer forint volt, amihez 41 millió forintos lakásár kapcsolódott. A Dunak House adatai szerint a legtöbben Angyalföldön keresik új otthonunkat, amelyet Zugló követ. A dobogó harmadik fokán a legnépszerűbb budai lokációk a 2. és a 11. kerület szerepel.

Budapest legkisebb lakása nevetségesen drága

Az idén az adás-vételek 1 százalékát tették ki a 25 négyzetméter alatti minigarzonok, amelyek közül egy 12. kerületi nyerte el idén a legkisebb budapesti lakás címet a mindössze 10 négyzetméterével. A rendkívül jó elhelyezkedésének köszönhetően azonban ezért a lakásért is több mint 12 millió forintot fizetett az új tulajdonosa.

A családi házak közül a legnagyobbat a 16. kerületben vették meg, a 9 szobás villaépület több mint 600 négyzetméter, 3 konyhával és 4 fürdőszobával rendelkezik, és közel 300 millió forintért cserélt tulajdonost.

Megcsappant a kereslet

Bár a 2019-es év a teljes lakáspiacot nézve a nyáron megcsappanó kereslet miatt nem lesz rekordesztendő, azért idén is számos csúcs született – derül ki az ingatlan.com összesítéséből. A kínálat Budapesten több mint 8 százalékkal csökkent.

Budapesten a 7. kerületben lévő Dohány utcai garzonlakás a csúcstartó: a 33 négyzetméteres lakást áprilisban 22 óra alatt adta el a tulajdonos.

Gyömrőn rekord gyorsan elkelt egy lakás

Az agglomerációban a többi város versenyét Gyömrő nyerte. Egy 54 négyzetméteres téglaépítésű földszinti lakásra 20 órán belül akadt jelentkező júliusban, aki 28 millió forintot adott érte.

Legdrágábbak, legolcsóbbak

A legmagasabb ár a budapesti Andrássy úton található kétezer négyzetméteres és huszonhét szobás palotához tartozik, amiért 5,5 milliárd forintot szeretne kapni a tulajdonosa. A második helyen áll egy komplett épület: a Rákóczi úti ingatlan alapterülete 12 négyzetméteres és 173 lakás alakítható ki benne – ezért a vevőnek 4,64 milliárd forintot kell letennie az asztalra. Utánuk egy terézvárosi nyolc szintes épület következik 3,48 milliárd forintért.

Kiemelt kép: Épülő lakópark Pátyon – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu