Miután megfojtotta élettársát, azt a látszatott keltette az agglomeráció peremén, Albertirsán élő férfi, hogy párja elköltözött tőle. A holttestet az épülő házuk pincéjében ásta el.

Éva és a férfi idén tavasszal talált egymásra. A nő hamar odaköltözött a férfi albérletébe. A mindig kiegyensúlyozott és megfontolt Évát teljesen levette a lábáról a nagydumás fickó, aki még társaságban sem fukarkodott a bókokkal és az udvarlással. Épp ezért mindenkit nagyon megdöbbentett, hogy elfajultak a dolgok – írja a LikeNews.hu hírportál.

A gyilkosság napja

A pár augusztus 10-én reggel veszekedni kezdett, mert a nő el akarta hagyni a férfit, aki ekkor megfojtotta Évát egy zsineggel. A gyilkosság után a férfi azt a látszatot keltette, mintha élettársa elköltözött volna tőle.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Blikk úgy tudja,  a férfi azzal magyarázta tettét, hogy a gyilkos fegyver a veszekedés és dulakodás közben először a nő kezében volt. A férfi elvette tőle és fojtogatni kezdte a nőt, aki egyszercsak összerogyott.

A férfi nem tudta, hogy megölte Évát, mindössze azt gondolhatta, élettársa elájult a fojtogatás során. A verekedés után a férfi elment dolgozni, majd amikor hazaért a munkából, látta, hogy élettársa azóta is mozdulatlanul fekszik ott, ahol a dulakodás után hagyta. Amikor ráeszmélt, hogy Éva belehalt a fojtogatásba, ijedtében elásta a nő földi maradványait épülő házuk pincéjében. 

Állítólag a férfi fel akarta magát adni a rendőrségen, de előtte szeretett volna még gondoskodni gyermekei anyagi biztonságáról. Terve azonban meghiúsult: a rendőrök hamar a nyomára akadtak. Az asszony maradványait egy keresőkutya találta meg.

Börtönbe kerül a férfi

A férfi letartóztatását péntek délben rendelték el a Budakörnyéki Járásbíróságon. „Mivel a gyanú szerint P. Z. monogramú férfi megölte élettársát, és a bűncselekmény nyomainak eltüntetésére törekedett, így megpróbálta magát kivonni a büntetőeljárás alól, valamint nem a bejelentett lakcímén tartózkodik, ezért megalapozottan feltehető, hogy fennáll a szökésének, elrejtőzésének veszélye. A bíróság elrendelte letartóztatását – írta közleményében a bíróság.

Kiemelt kép: A rendőrség helyszíni felvétele – Police.hu