2024-ben hónapról hónapra, folyamatosan bővülnek az utazási lehetőségek, elsősorban a külsőbb kerületekben élők számára – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Többek között Újpesten, Kőbányán és Rákosmentén lehet majd kevesebb átszállással és gyakrabban közlekedő járatokkal utazni.

Járatfejlesztés a BKK-nál

A BKK még idén járatsűrítéseket, valamint 12-14 hálózati fejlesztést hajt végre. Ezen fejlesztésekhez a társaság összesen 243 millió úgynevezett férőhelykilométerrel több szolgáltatást tud biztosítani, ami 2023-hoz képest várhatóan több mint 2 millió új, közösségi közlekedéssel megtett utazást jelent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Utazási igények

Mindezt az teszi lehetővé, hogy a társaság a covid járvány óta megváltozott utazási igényekhez igazította a hétfői és pénteki menetrendeket (a legforgalmasabb keddi, szerdai és csütörtöki napok menetrendjét változatlanul hagyta) és fokozatosan növeli a közösségi közlekedési szolgáltatások összkapacitását is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyeztettek a kerületekkel

A BKK célja, hogy a fejlesztések a lehető leghamarabb megvalósuljanak, ennek érdekében egyeztetéseket tart az érintett kerületekkel. A tervek szerint a következő hónapokban például az alábbi járatfejlesztések valósulnak meg.

Bővülnek Rákosmente és környezetének közlekedési kapcsolatai

  • Február 5-étől bővül a 298-as telebusz útvonala, valamint új 275-ös autóbuszjárat jelenik meg Rákoscsaba–Újtelep térségében, és segíti a vasút megközelítését.
  • A kertvárosi környezetben közlekedő kisbuszokkal új térségek (például az óvoda) is elérhetők lesznek, ahol az utasok eddig csak gyalog vagy autóval tudtak közlekedni. A térségben változik a 176E autóbusz útvonala, amelynek megállóját egy iskola közelébe helyezi a BKK

A 12-es villamos meghosszabbítása a Lehel térig

Ismét közvetlen kapcsolat jön létre Rákospalota és a XIII. kerület forgalmas csomópontja, a Lehel tér között. A fejlesztésnek köszönhetően sűrűbben járnak majd a villamosok Angyalföldön, előkészítve ezzel többek között a Bajcsy-Zsilinszky útra később visszatérő villamosközlekedést.

A 75-ös trolibusz meghosszabbítása Kőbányára

A 10. kerületi fejlesztés első, fontos lépése, hogy a 75-ös trolibuszok egy része Kőbánya-alsó vasútállomásig közlekedik. A környezetbarát járat közvetlen kapcsolatot teremt Újlipótváros és Kőbánya központja között, egyúttal segíti a szomszédos kerületek megközelítését is.

Új kapcsolat Újpesten Megyer és Káposztásmegyer között

Az újpesti térség hálózatfejlesztése során a BKK megteremti a közvetlen közösségi közlekedési kapcsolatot Megyer és Káposztásmegyer I. lakótelep között. A hamarosan társadalmi egyeztetésre kerülő tervezet szerint elérhetővé válnak fontosabb közlekedési csomópontok, iskolák, üzletek.

Újbuda hálózatának fejlesztése

Újbuda térségében már eddig is számos fejlesztést hajtott végre a BKK. Az új lakóházak és irodaépületek újabb igényeket támasztanak a jövőben, az ezekre irányuló közlekedési fejlesztéseket a kerülettel közösen készíti elő a BKK. A fejlesztés része lenne a 33-as autóbusz bővítése, valamint az Andor utca térségének jobb kapcsolata a Kelenföldi pályaudvar felé.

További összeköttetések

A tervezett fejlesztések mindegyike a külsőbb kerületekben élők közlekedését segíti. A fejlesztéseknek köszönhetően bővül a közösségi közlekedési szolgáltatás lefedettsége, javul az egyes kerületeken belüli közlekedés, elérhetők lesznek olyan térségek is, amelyeket a kerületben élők eddig csak gyalog vagy gépjárművel tudtak megközelíteni.

Egyéb fejlesztések

A BKK a felsoroltakon kívül számtalan további fejlesztést készít elő. Ezek mindegyike azt a célt szolgálja, hogy új vagy a korábbinál gyorsabb közösségi közlekedési kapcsolatok jöjjenek létre a fővárosban. A felszabaduló erőforrásoknak köszönhetően a BKK további hálózatfejlesztéseket hajthat végre, és új – belvárosi, valamint külvárosi – összeköttetéseket biztosíthat a Budapesten élőknek, illetve közlekedőknek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció