A szabadtéri korcsolyapálya a tervek szerint január végéig fog üzemelni, ezen időtartam alatt pedig nem kell majd érte fizetni a sportolni vágyóknak.

Tegnap nyitotta meg a kapuit

Advent első vasárnapján, azaz tegnap nyitotta meg kapuit a kőbányai Szent László téren kialakított szabadtéri korcsolyapálya. A Polgármesteri Hivatal előtt található, használatáért pedig senkinek sem kell fizetni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

November közepén kezdték meg építeni

Az ingyenes jégpálya előkészületeit még két hete kezdték meg a szakemberek. Ezúttal a korábbinál 200 négyzetméterrel nagyobb területen tudnak majd korcsolyázni a sportolni vágyók. Összesen 650 négyzetméteres lett a terület.

Az előkészületekről készült fotók

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A hétvégén meg is nyitották a pályát

Vasárnap óta használatba is vehették a pályát azok, akik szeretnek korcsolyázni. Erről D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere a közösségi oldalán is beszámolt. A városrész első embere beszámolt arról is, hogy felkapcsolásra kerültek a város szerény karácsonyi fényei is.

A polgármester posztja

Ekkor lesz használható

A korcsolyapályát a téli sportok kedvelői minden nap reggel 9 és 20 óra között tudják használni. Egészen január 29-ig lehet a kőbányai pályán korcsolyázni. Van más program is a Polgármesteri Hivatal előtt.

Szelfizhetsz a Mikulás szánjával

A 10. kerületi önkormányzat beszámolt arról, hogy karácsonyi szelfipontot létesítettek a Polgármesteri Hivatal előtti téren. A jégpálya mellett a Mikulás karácsonyi díszbe öltözött szánjával fotózhatják le magukat azok, akik szeretnék. Erre advent első vasárnapjától egészen Vízkeresztig van lehetőség. Fel is lehet ülni a szánra.

Lesznek más érdekességek is karácsonyig

December 3-án szombaton Ökokarácsonyt hirdetett meg a helyi önkormányzat. Ennek keretein belül 10 és 14 óra között egyedi ajándékok készítésére lesz lehetősége az érdeklődőknek újrahasznosított anyagokból. Mézeskalács készítésre és tarisznya festésre is lesz lehetőség a programfüzet szerint.

Karácsonyi kisvonat is lesz

December 11-én vasárnap 15:00 és 19:00 között karácsonyi kisvonatot indítanak az Újhegyi sétányon. Ezzel párhuzamosan angyalka és mézeskalács készítésére is lesz lehetőség. Az érdeklődők porcelán- és ékszerfestés tekintetében is próbára tehetik magukat.

Ez lesz közvetlenül a karácsonyi hét előtt

December 18-án vasárnap 15:00-tól kerül sor az I. Kőbányai Filmszemle díjátadójára. Ennek a Kőrösi Kulturális Központ Pódiumterme szolgál helyszínéül. Mézeskalács készítésre és porcelánfestésre is lesz lehetőség ezen a napon. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A kőbányai jégpálya – Forrás: D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármesterének Facebook oldala