Az üzletlánc decemberi szórólapjából kiderül, hogy az ünnepek várva várt étele hamarosan kapható lesz a Lidl áruházainak polcain.

Három bejglit kínálnak majd

A Lidl áruházaiban szokásosan három bejglit fognak árusítani. Ami közös bennük, hogy kizárólag az ünnepi szezonban érhetők el. Az üzletlánc decemberi szórólapjában már szerepelnek a termékek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezekben az ízekben lesz elérhető

A klasszikus mákos és diós bejgli mellett gesztenyés ízben is kínálják majd a népszerű karácsonyi ételt. A bejglik 295 grammosak lesznek, egy darabért 699 forintot fognak kérni. Mindez azt jelenti, hogy a Lidl üzleteiben a bejgli kilója kicsivel több mint 2369 forintra jön ki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lesz gyorsfagyasztott változat is

A Lidl más péksüteményekhez hasonlóan bejgliből is kínál majd gyorsfagyasztott változatot. Ebből azonban csak mákosat lehet majd kapni. Két 350 grammos gyorsfagyasztott bejgliért 1399 forintot kell fizetni. Ez kilós árat nézve valamivel kedvezőbb.

Ezek is érdekelhetnek!

Jóval drágább lesz az idei bejgli

Tavaly és tavalyelőtt sokkal kevesebbet kellett a karácsonyi édességért fizetni. Az elmúlt két évben 499 forintért kínálták a helyben sütött bejgliket. A gyorsfagyasztott változatért korábban csak 999 forintot kértek.

Meghaladja a drágulás mértéke az inflációt

A KSH szerint az októberi infláció mértéke Magyarországon 21,1% volt. A Lidl bejglijei esetében a drágulás 40%-os volt. Általánosságban véve megfigyelhető, hogy az élelmiszerek inflációja magasabb, mint az átlagos infláció.

Nagy lehet a kereslet az IKEA fenyőfáiért

Nemrég beszámoltunk róla, hogy az IKEA idén is megrendezi a szokásos fenyőfa vásárt. A bútoráruház akciójának keretein belül minden fenyőfát 8990 forintért lehet náluk megvásárolni. A svéd üzlet december 1-jétől kínálja megvásárlásra a fákat.

Az IKEA esetében is szemmel látható a drágulás mértéke

Míg korábban a svéd üzlet 6990 forintért kínálta a karácsony nélkülözhetetlen termékét, most 2000 forinttal többet kérnek érte. Ez 30%-os drágulást jelent, ami szintén meghaladja a hivatalos inflációs adatot. Várhatóan nordmann fenyőket lehet majd a bútoráruháztól vásárolni.

Az utcai árusoknál még drágább lehet a fenyő

Az utcai árusok már két évvel ezelőtt is ötszámjegyű összeget kértek a 125-150 centiméteres nordmann fenyőkért. A kereskedők legalább 10%-kal biztosan emelni fognak a tavalyi árakon. Az import fenyőkért a várakozások szerint 30%-kal többet kell majd idén fizetni idehaza.

Ennyi lehet az egyes fenyők méterára

A Pénzcentrum cikke szerint a lucfenyők méterára 4-5 ezer forint körül alakulhat majd. Az ezeüstfenyőkért 5-6 ezret, míg a nordmann fenyőkért 6-8 ezret kérhetnek a fenyőfaárusok. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudapestKörnyéke.hu