Megszurkálta a feleségét, majd magával is végezni akart péntek hajnalban egy férfi Nyírteleken. TEK-esek fogták el a családját felfegyverkezve fenyegető kisgyermekes férfit. A nő egy ismert fitnessmodell.

A szomszédtól kért segítséget

Péntek reggel hatkor érkezett a segélyhívás Nyírtelekről. A bejelentő elmondta, hogy a szomszédjában élő férfi felesége vérző sérülésekkel kért tőle menedéket és segítséget, hogy értesítse a rendőrséget és a mentőket, mert a férje többször is megszúrta mielőtt sikerült elmenekülnie a házból, de a másfél éves gyermeküket nem tudta magával hozni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A gyereket bezárta a szobába

A rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol a mentők kiérkezéséig elsősegélyben részesítettek a sebesült nőt. A fiatal nő mielőtt eszméletét vesztette, még annyit el tudott mondani a rendőröknek, hogy a férje a közös gyermeküket bezárta egy szobába, őt bántalmazta, s több esetben is megszúrta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Helyszínelés a rémségek házában

Forrás: police.hu

Fenyegetőzött a férfi

Eközben a férfi azt kiabálta, hogy mindenkit megkésel, aki be mer menni a házba és önmagával is végezni fog. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja az esemény jellegére tekintettel riasztotta a Terrorelhárítási Központot.

Jöttek a TEK-esek

Az azonnali beavatkozást igénylő helyzetben a speciális egység helyszínre irányítása mellett rendhagyó módon a Terrorelhárítási Központ főigazgatója telefonon felvette a kapcsolatot a helyszíni parancsnokkal, és személyesen irányította, instruálta a helyszínen intézkedő rendőri egységeket a felfegyverkezett férfi mielőbbi elfogása, és a gyermek sérülésmentes biztonságba helyezése érdekében.

Önmagával is végezni akart

A nyíregyházi rendőrök a kapott instrukciókat figyelembe véve behatoltak a lakóházba, ahol a gyerekszobába bezárva sértetlenül megtalálták a gyermeket és biztonságba helyezték. Az apára egy másik szobában találtak rá eszméletlen állapotban, ami láthatóan az önmagának okozott sérülések miatt következett be.

Helyszínelés a szörnyűség után

Forrás: police.hu

Ismert fitneszmodellt késelt meg a férje

Tények információi szerint egy ismert fitneszmodellt késelt meg a férje. A mentők a két sérültet kórházba vitték, a gyermeket pedig a helyszínen megvizsgálták, és megállapították, hogy nem sérült meg, így átadták a hozzátartozóknak.

Eljárás indult ellene

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást az őrizetbe vett 28 éves nyírteleki Sz. D.-vel szemben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu