Ismét elégedetlenek a budapesti taxisok. Most az Überhez hasonló Bolt, korábbi nevén Taxify csapta ki náluk a biztosítékot. Szerintük nem a jogszabályoknak megfelelően működnek, ezért ki kell tiltani, le kell állítani őket.

Tüntetés szervezését is kilátásba helyezték egyes taxisok arra az esetre, ha a Bolt autói tovább folytathatják a személyszállítást – közölte Csertek István, az Európai Taxis Egyesület elnöke.

A boltosokkal az a bajuk, hogy szerintük nem felelnek meg a személyszállításra vonatkozó összes jogszabálynak. A taxisok véleménye megosztott a Bolttal kapcsolatban. A cég részéről pedig azt hangsúlyozták, hogy szolgáltatási struktúrájuk teljes mértékben megfelel a magyar jogszabályi előírásoknak – írja a Napi.hu.

Az Uber távozását követően jelent meg itthon a Taxify Hungary. A 17 fős cég árbevétele évről évre szépen emelkedett, egyre nagyobb konkurenciát jelentettek a hagyományos taxis cégeknek.

Az észtországi cég a Taxify nevet Boltra változtatta. A pesti taxisok szerint azonban a korábbi autók Taxifyként vannak vizsgáztatva, Bolt márkanévvel nem közlekedhetnének, a másik problémájuk pedig az, hogy az utazás szervezést az applikáció miatt Észtrországban szervezik, ezért sem felelnek meg a pesti taxisrendeletnek.

A Bolt magyar üzemeltetője szerint minden rendben az autóikkal, az utazásszervezést a magyar cég végzi, az átnevezett, átmatricázott autóikkal kapcsolatban folyamatban van ugyan egy per, de mivel ott nincs még ítélet, így nem tekintik lezárt ügynek. Itt az a vita tárgya, hogy a Taxifyos matricákkal minősített autók minősítése érvényes-e akkor ha Boltra cserélik a matricákat az autókon.

Csertek István, az Európai Taxis Egyesület elmondta, hogy nem a taxisokkal van a bajuk, hanem a céggel. “Ha mással minden jogszabályt betartatnak, akkor ők sem élvezhetnek kivételt. Az a lényeg, hogy a vállalkozásnak van-e minősítése, és ha nincs, akkor ne engedjék a működését. Márpedig jelenleg a fővárosban mintegy ezer boltos taxi minősítés nélkül jár.”

Adót kellene fizetni

A lap által megkérdezett egyik taxis azt mondta “Tudom, hogy a szabadjelzőkkel van a probléma, hogy a Bolt felirat mellett alig láthatóan szerepel a Taxify felirat. Szerintem ez csak egy generált gond az új fuvarozó cég megjelenése miatt a többi taxis társaság részéről. Ők jobban tennék, ha a hiénák kiszűrésével törődnének” – jegyezte meg a férfi.

“A Bolthoz azért mennek a sofőrök, mert nincs holt idő, és 7-8 óra alatt meg lehet keresni azt a pénzt, amit máshol 10-12 órai melóval lehet összeszedni. A Bolt innovatívabb és a mai korral jobban lépést tart, mint más fuvarozó vállalkozások. Egy dolog van, amiről a boltos sofőrök közül is van, aki megfeledkezik. Mégpedig az, hogy a cég által kiállított számla után adót kell fizetni.” – írja a lap.

Kiemelt kép: illusztráció