Az Opel vezetője hirtelen balra rántotta a kormányt, a szemből jövő motorosnak esélye sem volt elkerülni a 6-os főúton az ütközést. Mentőhelikopter érkezett a balesetet szenvedett motorosért.

Váratlanul elkanyarodott az Opel

Információink szerint egy fiatal motoros férfi haladt a 6-os főút Ercsin átvezető szakaszán, a Rákóczi úton, Dunaújváros felől Százhalombatta felé szerda délután. A Dózsa György úti jelzőlámpás kereszteződést elhagyva már a sportpálya vonalában járt, amikor a szemből érkező Opel Agila vezetője hirtelen úgy döntött, hogy bekanyarodik balra, az Esze Tamás utcába. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindkét jármű összetört

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Opelnek csapódott

A motoros erre a manőverre nem tudott érdemben reagálni, legalábbis fékezni nem, így nagy erővel az Opel jobb elejének ütközött, majd az úttestre zuhant.

Roncsok az úton

20 méterre repült a sisak

A bukósisakja majdnem 20 méterre repült a baleset helyszínétől, így elképzelhető, hogy a motoros nem a megengedett sebességgel közlekedett.

Sokáig helyszíneltek

Leszállt a mentőhelikopter

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, még a ruhát is le kellett vágni a férfiról, hogy el tudják látni, illetve stabilizálják az állapotát, majd kórhazba szállíthassák.

Nem lehetett erre közlekedni

Lezárták az utat

Az Opel vezetője vélhetően nem sérült meg a balesetben, de a Rendőrség erről nem adott felvilágosítást. A Rákóczi út érintett szakaszát több órára teljesen lezárták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.