Interjút adott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai CNN-nek. A riporter a csatorna ikonikus sztárja, az Emmy-díjas Christiane Amanpur volt. A beszélgetés Dunakesziről került a globális hírcsatorna műsorába. A beszélgetést a cikkünk alján lehet magyar felirattal megnézni.

A CNN-nek dolgozó közvetítőkocsik Dunakeszi főterén álltak fel, pár méterre a városházától, ugyanis a miniszter nem a külügyből jelentkezett be, hanem a dunakeszi polgármester irodájából. A Dunakeszipsost.hu szerint azért döntöttek így, hogy a járványhelyzet miatt ne kelljen estig nyitva tartani a minisztérium épületét.

A CNN-nek dolgozó közvetítőkocsik Dunakeszi főterén – Forrás: dunakeszipost.hu

A műsorban régi ismerősként köszöntötte egymást a sztárműsorvezető, Christiane Amanpur és Szijjártó Péter. Eddig már többször beszélgettek nyilvánosan, legutóbb személyesen találkoztak a CNN londoni stúdiójában.

A dunakeszi polgármester irodája, innét jelentkezett be a miniszter – Forrás: dunakeszipost.hu

A beszélgetés nagyjából gördülékenyen ment az ötödik percig, amíg a sztárriporter arról kezdett beszélni, hogy „A magyar parlement nem működik, azt beszüntették” – mondta Amanpour.

A külügyminiszter erre felemelte a szemöldökét, megvárta, amíg a londoni helyszínen ülő műsorvezető befejezi a kérdést, majd udvariasan kiosztotta. Elmondta, hogy az Országgyűlés folyamatosan ülésezik, ő is többször felszólalt. Láthatóan az Emmy-díjas riporter meglepődött, vélhetően rosszul készítették fel az interjúra.

EZ IS ÉRDEKELHET: A Dunakeszin élő miniszter elővárosi vonattal járt a Parlamentbe dolgozni

Ritka pillanat, hogy a CNN ikonikus arca meghátrál. Azt mondta röviden, hogy „Elfogadom ezt az új információt” – majd továbblépett és folytatódott a negyedórás beszélgetés. A CNN weboldalán cikkünk megjelenéséig még nem került fel ez a videó, a Youtubon elérhető magyar feliratos verziót alább lehet elindítani.

A 62 éves Christiane Amanpur a CNN ikonikus műsorvezetője. Némi ABC News-os kitérővel 1983 óta dolgozik a globális hírcsatornának. A világ számos vezetőjével készített interjúkat, több háborúból tudósított, megannyi szakmai elismerés tulajdonosa, 2019-ben Emmy-díjat kapott. Londonban él, nemrég elvált, egy kamasz fia van.

Kiemelt kép: részlet a CNN videójából