Karambolozott három személygépkocsi Budapest és Vecsés határán, a 4-es főútnak a fővárost Feriheggyel összekötő szakaszán, a Lincoln út közelében. A műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűoltók két ember kiemeltek az autókból, és áramtalanították a járműveket. A helyszínre mentők is érkeztek. A baleset négy sávot elfoglalt az érintett útszakaszon.

Nem vette észre

A baleset kapcsán a BudaPestkörnyéke.hu tudósítója elmondta, egy Mazda 3-as haladt Vecsés felől befelé a belső sávban, majd a külső sávba akart sorolni. Az autót vezető fiatalember vélhetően nem érzékelte, hogy külső sávban mellette érkezik egy Hyundai Tucson, amelyet egy középkorú hölgy vezetett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó a helyszínről:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elrántotta a kormányt

A Mazda a jobb elejével a Hyundai bal hátsó ajtajának koccant, ami miatt a Hyundai sofőrje megijedt, elrántotta a kormányt, a Tucson ennek következtében balra átvágott a sávokon és frontálisan a felüljáróról Budapest felől Vecsés irányába a külső sávban lehaladó Mazda 2-esbe rohant.

Helyszíni felvétel:

Megpördültek

A szemből ütköző autók megpördültek, a Hyundai keresztben állt meg. A ket sofőr használta a biztonsági övét, de a vétlen asszonynak mindene fájt, ezt mondta a férjének, akit azonnal, még a roncsból felhívott, a Mazda 2-t vezető férfi pedig nem tudott kiszállni saját erőből. Végül a helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók emelték ki a sofőröket, a Tucson vezetője segítséggel be tudott szállni a mentőbe, a Mazda 2 sofőrjét viszont a tűzoltók és a mentők közösen emelték hordágyra, utána helyezték a mentőautóba.

Fotó a helyszínről:

Sérülések

Portálunk tudósítója elmondta, a hatóságoktól az ő állapotára vonatkozóan két verziót is lehetett hallani: az egyik változat szerint ő is könnyebben sérült, ahogy Hyundait vezető nő is, a másik alapján viszont az egyik térde és az egyik válla is eltört, ezért kellett őt a hordágyra emelni.

Helyszíni felvétel:

Több órás lezárás

Az elsőként ütköző Mazda 3-asban a vezetőn kívül egy fiatal és egy középkorú nő utazott, nekik nem esett bajuk. A baleset miatt a rendelkezésre álló hat sávból négyet több órára le kellett zárni, a befelé tartó forgalmat le is terelték a felüljáró mellé. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: GK.