Kristály nevű droggal kereskedő bandát fogtak el a rendőrök. A kábítószerterjesztőket 4 településen fülelték le. Drogot, pénzt  és gépkocsit foglaltak le náluk.

Véletlenül jutott el az infó a rendőrökhöz

Idén egy korábbi rablási ügy mellékszálaként jutott a rendőrök tudomására, hogy két szomszédos megyéből beszerzett, kristály fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedik egy Pest megye dél-keleti szektorában működő csapat.

Lecsaptak a rendőrök

Végül 2020. október 6-án késő délután csaptak le a rendőrök a bandára, öt embert fogtak el négy településen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

EZ IS ÉRDEKELHET!

Kristály nevű drogot árultak

A gyanú szerint a 48 éves V. Gyula és az 52 éves K. József egy 38 éves cibakházi férfitől szerezte be a kristályt, amelyet időnként saját vevőiknek adagonként, időnként nagyobb tételben egy tápiószelei családnak adtak tovább.

A családfő irányított

A családfő irányításával aztán kiporciózva terjesztették tovább ügyfélkörüknek az új pszichoaktív anyagot. A drog értékesítése tetemes mennyiségű pénzt hozott a konyhára, akadt, aki 300 ezer forintot is kaszált egyetlen nap alatt.

Kézkrémdobozokban tartották a drogot

A gyanúsítottak lakóhelyén 1,7 millió forintot, két személygépkocsit, 338 gramm szert, zálogjegyeket, mobiltelefonokat, az illegális szer használatához, adagolásához szükséges eszközöket foglaltak le, de kerültek a bűnjelraktárba eredetileg kézkrémeket tartalmazó, mára azonban gyanús fehér porral töltött dobozkák is.

Őrizetbe vették őket

Négy embert őrizetbe vettek. Egyikük bűnügyi felügyeletének elrendelését, K. József, M. István és a főellátónak számító T. Imre letartóztatását kezdeményezték, ötödik társuk szabadlábon védekezhet.

Mindnyájuk ellen bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Kiemelt kép: illusztráció