Egy házaspár rabszolgaként tartott, bántalmazott, és halálra éheztetett egy nőt. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a fegyházbüntetések súlyosítását, és a bűnösségük különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében történő megállapítását indítványozta.

Rabszolgaként tartották 

Egy pátrohai házaspár 2023 nyarán befogadott egy Piliscsévén élő, hajléktalan nőt, akinek szállást és ellátást ígértek, ha cserébe a nő segít a ház körüli munkákban. Ám a pár a nőt házi rabszolgaként tartotta és munkavégzésre kényszerítette. A nőnek nyár végétől a házaspár ágya mellett, a földön kellett aludnia, és napi rendszerességgel különböző módokon – olykor nyújtófával – bántalmazták. Elsősorban a családfő tette ezt, aki még egy elektromos sokkolót is beszerzett a kínzáshoz. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Meg akart szökni 

2024. március végén egyik este a nő megpróbált elszökni: a fogva tartója testvéréhez menekült, de ott megtalálták, s a hajánál fogva rángatták vissza. Ezután a lakásból sem engedték ki, a kaput lánccal zárták. A folyamatos bántalmazástól és az éheztetéstől a nő 2024 tavaszára rendkívüli módon legyengült. Az utolsó bántalmazásra április 27-én került sor, amikor a férfi többször fejen ütötte a nőt, aki másnap már az ágyból sem bírt felkelni, és nem is kommunikált, ennek ellenére – félve a következményektől – nem vitték orvoshoz. Elhatározták, hogy visszaviszik Piliscsévre, ahol az utcán kiteszik.

Útközben meghalt a nő 

Ebben segített a fiuk és annak élettársa is. Ám már Hatvan körül észlelték, hogy a nő nem lélegzik: ekkor – az autópályáról letérve – Aszódon egy társasház előtt a nő holttestét és ruháit a bokrok között elrejtették. A párt a TEK kommandósai fogták el. 


A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt


 

Gyerekek találták meg a holttestet 

Április 28-án kora este egy férfi bejelentést tett a rendőrségen: a lánya a barátnőjével játszott, amikor egy aszódi társasház közelében, egy bokros területen holttestet találtak. A kiérkező rendőrök azonosították az elhunytat, egy 34 éves piliscsévi nőt. A soron kívüli boncolás során derült ki, hogy a nőnek sérült a koponyája, a veséje, és több felületi sérülés volt a testén. Kapcsolódó cikk: “Beszálltam az anyósülésre és hátranéztem. És akkor láttam, hogy már nem lélegzik” – sokkolóval bántalmazták és éheztették a rabszolgaként tartott piliscsévi asszonyt

Ítéletet hirdettek 

A Nyíregyházi Törvényszék halált okozó testi sértés, valamint emberkereskedelem és kényszermunka miatt bűnösnek találta a házaspárt, akiket 14, illetve 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek. Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, az elkövetők és védőik pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése miatt fellebbeztek.

Súlyosbítást kér az ügyészség 

„A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetett előéletű vádlottak hónapokon keresztül olyan intenzíven és embertelen módon bántalmazták és éheztették a sértettet, hogy tisztában kellett lenniük azzal, cselekményük a nő halálához vezet. A különös kegyetlenség megállapításához kétség sem fér, ezért a fellebbviteli főügyészség indítványozta a férfi vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés, míg feleségével szemben lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását” – írja az ügyészség, hozzátéve, hogy másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a házaspár elfogása – Forrás: police.hu