Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők. Az új napijegy szerdától érvényes, egy felnőttnek 1999 forintba kerül.

A 24 órás napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz. A napijegyeket a bevezetéskor a vasúti pénztárakban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől pedig a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz.

A 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Völner Pál helyi fideszes országgyűlési képviselő szerint a jegy bevezetése szervezesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett.

Rétvári Bence, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte, ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban. Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek.

Rétvári Bence, a Dunakanyar KDNP-s országgyűlési képviselője – Forrás: Facebook/Rétvári Bence

Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit – jegyezte meg.

A jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

A Mahart menetrend szerinti dunakanyari körjáratain is használható a jegy. Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.

MTI/BPK – Kiemelt kép: Sétahajó a Dunakanyarban Visegrádnál – Fotó: BPK