Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Felállt egy háziorvos Zuglóban, utólag szólt a betegeinek, hogy már ne keressék

A háziorvosi rendelő Zuglóban, az Erzsébet királyné útja 47. alatt

Egyik napról a másikra otthagyta a praxisát, januártól nem rendel tovább az egyik háziorvos Zuglóban, és még csak nem is tudott minden betege erről. Az oltási hétvégék beiktatása, a betegek kötelező visszahívása, a belebegtetett 5 milliós bírság miatt sorra dobják be a törölközőt az amúgy is leterhelt háziorvosok. Ahol tudják, helyettesítéssel oldják meg a kerületek helyzetet, de a megfelelő tájékoztatás hiánya alapvető gond lett.

Utólag szólt, hogy már nem dolgozik

Döbbenettel indult az új év a 14. kerület egyik rendelőjének páciensei számára. A BudaPestkörnyéke.hu hírportál információi szerint a háziorvosuk kész helyzet elé állítva őket azt írta nekik levélben – utólag -, hogy december 30-a volt az utolsó munkanapja, január 1-től pedig már nem rendel tovább. Gyakorlatilag egyik napról a másikra hagyta ott praxisát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elbocsátó, szép üzenet: nem aktuális a mobilszám

„Kedves Páciensek! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2022. január 1-től nem dolgozom többé a háziorvosi körzetben (utolsó munkanapom 2021.12.30-a volt), így ezentúl ez a postafiók és a megadott mobiltelefonszám nem aktuális, nem leszek elérhető. A továbbiakban rendelő orvosok elérhetőségéről a rendelő portáján személyesen, vagy a megadott telefonszámon tudnak érdeklődni. Továbbiakban minden jót kívánok!” – szólt az Erzsébet királyné útja 47. szám alatt rendelt háziorvos üzenete, amit egyébként nem is minden beteg kapott meg.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Átjelentkezni nem tudnak

Hírportálunknak a doktornő egyik páciense elmondta: a megadott számot hiába hívta, napokon át nem tudtak neki segíteni, ki veszi át a praxist.  – Átjelentkezni nem tudunk, hiába próbáltam más orvost a kerületben, azt mondták, annyira leterheltek, hogy már nem tudnak új beteget fogadni – panaszkodott portálunknak az érintett beteg. De volt, aki egyébként már távozása előtt sem tudott beszélni az orvossal, más meg hiába várta, hogy a táppénzes időszakát lezárhassa vele.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Helyettesítő helyettesít

Röviddel a doktornő üzenete után a Zuglói Egészségügyi Szolgálat honlapján megjelent egy általános tájékoztató, ami szerint a rendelőben egy helyettesítő háziorvos és egy másik doktornő helyettesíti „a saját rendelési idejében és a rendelőben lévő kiírásnak megfelelően” a felmondott háziorvost. Amíg találnak valakit, aki hivatalosan is átveheti a helyét.

Főleg gyermekorvosból van hiány most is

A kerületi egészségügyi szolgálat honlapján nyilvános álláshirdetésben most is keresnek 14 orvost, amiből 4 gyermekorvos. Utóbbiak hiánya egyébként hosszú évek óta országos probléma, de szintén Zuglóban, a meglévő 20 gyermekorvosi praxisból 3-at már tavaly nyáron is tartós helyettesítéssel láttak el.

Müller Cecília és a határidők

A zuglói háziorvos hirtelen távozása az érintettek szerint összecseng Müller Cecília országos tisztifőorvos december 27-i, szintén hirtelen jött utasításával. Eszerint minden háziorvosnak év végéig – tehát gyakorlatilag négy nap alatt – kötelezően jelentkeznie kellett januárra egy oltási hétvégére. A rendelet megszegőinek 30 ezer, illetve 5 millió forintos bírságot helyezett kilátásba. Erről egyébként itt írtunk korábban. A betegek többségét emiatt ugyan nem lepte meg a doktornő „eltűnése”, sokkal inkább az, hogy nem kaptak róla normális tájékoztatást.

Vissza kell hívni a beteget, de hogyan?

Az az utasítás sem aratott túl nagy sikert orvosi körökben, hogy minden beteget vissza kell hívni. Egy budapesti háziorvos azzal kommentált portálunknak, hogy náluk egyébként nincs üzenetrögzítő. Sok háziorvos szerint egyébként a járvány alatt alakult ki ez a „távrendelés”, amibe bele kell, hogy férjen a páciensek visszahívása is, sokan emiatt túlóráznak, amíg mindenkit vissza nem hívnak. A rendeletről itt olvashatsz többet.

Kispesten az önkormányzat vált meg egy orvostól

Rengeteg panasz érkezett rá a betegektől, ezért az egyik Üllői út 257. szám alatt praktizált háziorvos szerződését felmondta a kerület. Korábbi közleményük szerint „hosszú, végeláthatatlan viták és konfliktusok lezárásaként” született meg a döntés. Tavaly december 1-je óta már megvan a doktornő utódja.

Több száz a betöltetlen praxis

Magyarországon a háziorvosok átlagéletkora 58,8 év. Csak 2020-ban 107-tel emelkedett az itthon megüresedett praxisok száma, de 2018 óta gyakorlatilag minden évben több tucattal emelkedett. 2020 végére a betöltetlen praxisok száma 571 volt, ezek többsége egyébként olyan, ami tartósan, vagyis már egy évnél régebb óta üres: 2020 év végén 402 ilyen praxist tartottak számon az országban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A zuglói háziorvosi rendelő, ahol új orvost kell találni – Forrás: Google

Exit mobile version