A Pest vármegyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ kommandósaival közösen felszámoltak egy gátlástalan bűnszervezetet. A banda éveken át fosztogatta a helyi ingatlanokat, építkezéseket és vendéglátóhelyeket. Volt itt minden: megrongált kapuk, ellopott luxus-kvad, teherautónyi háztartási gép, sőt, még lőfegyver is előkerült a rajtaütés során. A bűnbanda elfogásáról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. 

Bűnszervezetben működtek 

A Kékvillogó.hu információi szerint a bűnszövetkezetet a 56 éves ceglédi G. István irányította. A férfi és hűséges társai 2024-től kezdve szisztematikusan tarolták le Cegléd, Nagykőrös, Dabas és Kecskemét térségét. A sorozat 2024 októberében indult, amikor G. István és az 57 éves D. Pál egy elektromos kapu motorját szétverve jutott be egy helyi ingatlan udvarára. Túl sokáig nem kellett gondolkodniuk a zsákmányon: a tárolóban egy kvad állt, amiben benne felejtették az indítókulcsot. Azonnal elrobogtak vele – a kár itt kapásból több mint 2 millió forint volt.   A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiraboltak egy építés alatt álló házat

2025 márciusában már egy építés alatt álló házat szemeltek ki. Betörték az ablakot, a garázsban pedig igazi kincsesbányára, bontatlan háztartási gépekre bukkantak. Mivel a nehéz dobozokat nem tudták gyalog elvinni, a keresztapa mozgósította a logisztikát: odahívta az 57 éves H. Szilviát, aki egy autóval érkezett a helyszínre, hogy elszállítsa a lopott holmit és a rablókat. Újabb 2 milliós bukta a tulajdonosnak.

 

 

 

Szerszámokat loptak 

H. Szilvia autója és segítsége annyira bevált, hogy júniusban már Dabason csaptak le. Egy építkezésről motorkerékpárt, profi szerszámgépeket és műszaki cikkeket pakoltak be a kocsiba – ekkor már közel 7 millió forintos kárt okozva. A banda nem válogatott az eszközökben. 2025 őszén Ladánybenén egy vendéglátóhely páncélszekrényét próbálták megfúrni, de nem volt szerencséjük: egy ott tartózkodó személy megzavarta őket, így üres kézzel kellett menekülniük.

Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kertészeti eszközöket is loptak 

G. István a “biznisz” pörgetése érdekében másokkal is összeállt: további öt betörést hozott tető alá Nagykőrös és Kecskemét környékén – hármat egyelőre ismeretlen társsal, kettőt pedig az 51 éves F. Tiborral. Utolsó nagy akciójuk idén május 30-án volt: ekkor egy komplett kisbuszt, utánfutót, drága növényeket és kertészeti gépeket lovasítottak meg, potom 6,5 millió forint értékben.

Hajsza és TEK-es rajtaütés

A Pest vármegyei nyomozók azonban már a nyomukban voltak. A kamerafelvételek elemzése és a precíz adatgyűjtés meghozta a gyümölcsét. Elsőként D. Pált kapcsolták le még április 17-én, a szálak pedig elvezettek a banda többi tagjához. Mivel a nyomozás során kiderült, hogy a főszervező, G. István lőfegyvert tart magánál, a rendőrök nem kockáztattak: június 3-án a TEK állig felfegyverzett műveleti egységei rúgták rá az ajtót a trióra ceglédi otthonukban. Az akciónál a Kecskeméti Járási Ügyészség munkatársai is jelen voltak.   A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Luxusórák, arany és a betörő-szett

A házkutatások során valóságos raktárra bukkantak a rendőrök. Előkerültek:

  • Dísznövények, növényútlevelek és árcímkék (a legutóbbi lopásból)
  • Arany ékszerek, karórák és mobiltelefonok
  • A bűncselekményekhez használt autók
  • És a feketeleves: egy éles lőfegyver, lőszerek, valamint a klasszikus betörő-kellékek: pajszerek, adóvevők és fejlámpák.

A napokban elfogott három elkövetőt a nyomozók üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Jelenleg mindannyian őrizetben vannak, a rendőrség pedig kezdeményezte a letartóztatásukat. Úgy tűnik, a ceglédi banda hosszú időre rács mögé kerül.

A TEK rajtaütéséről készült videó

Kiemelt kép: részlet a videóból – Forrás: police.hu