Tragikus esemény történt vasárnapról hétfőre virradó éjszaka: nem sokkal éjfél után a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja kizuhant a kollégiumi épület ötödik emeletéről. A gyermek szerencsére életben van, a mentők stabilizálták az állapotát,  jelenleg kórházban ápolják.

Megszólalt a miniszter 

A tankerület azonnal intézkedett, és folyamatosan kapcsolatban van a kollégium vezetőivel. A diákok azonnali pszichológusi támogatást kapnak. “A  tragikus eset valamennyi érintettjével mélyen együttérzek. Az érintett diáknak mielőbbi gyógyulást, családjának, diáktársainak és a kollégium közösségének pedig sok erőt kívánok” – írta közleményében Lannert Judit, oktatási és gyermekügyi miniszter.   A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Magukra hagyták a diákokat? 

Az elmúlt években számos hasonló tragikus esemény történt, ami egyértelműen jelzi: sok helyen a gyermekek és a diákok a legsúlyosabb mentális terheikkel is magukra maradnak. Lannert Judit szerint “az eset megerősíti azt, amiről az elmúlt hetekben többször is beszéltem: a gyermekek és fiatalok mentális állapota iránti érzékenység a korábbi oktatáspolitika számára nem volt kellően fontos terület. A korábbi években a minisztérium sokszor még az ilyen esetekre sem reagált, ami világos jelzése annak, hogyan gondolkodott a gyermekekről a belügy alá rendelt oktatásirányítás”.

 

 

 

Szemléletváltásra van szükség 

Ez is mutatja, hogy a korábbi, intézményközpontú gondolkodás helyébe végre a gyermekeket középpontba helyező szemléletet kell állítani. Ez az eset is arra erősít rá, hogy többet és jobban kell foglalkoznunk a gyermekekkel. “A  tankerületet arra kértem, hogy folyamatosan tájékoztasson a gyermek állapotáról és a vizsgálat folyamatáról” – zárja közleményét a miniszter. 

Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A város legnagyobb kollégiuma

A székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium – közismert nevén JAK – 1977-ben kezdte meg működését a Széchenyi utcában. Az intézmény közel öt évtizede biztosít kollégiumi elhelyezést a város középiskoláiban tanuló diákok számára, és ma is Székesfehérvár egyik legnagyobb kollégiumának számít. A hétemeletes épületben több kollégiumi közösség működik, ahol a tanulók számára megfelelő lakhatási és tanulási feltételeket, valamint számos szabadidős programot biztosítanak.   A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: illusztráció