Mérnöki központot nyit Budapesten a Jaguar Land Rover, ahová száz embert vesznek fel – jelentette be közleményében az autógyártó. A magyar kiszolgálóegységbe több területre keresnek majd munkaerőt.

Úgynevezett technikai mérnöki irodát nyit Budapesten a Jaguar Land Rover, mely a fejlesztésben és a gyártásban is segíti majd a cég üzemeit. A pénteken kiadott közlemény szerint az egység 2019 elején nyithatja meg kapuit, a Budapesten dolgozó mérnökök szorosan együttműködnek majd az autógyártó többi üzemével.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál havi 300 ezres olvasottsága felpörgeti az üzletet. A filmből ismert Üvegtigris büfének már segítettünk, a te vállalkozásodat is fellendítjük, hiszen minket olvasnak a vásárlóid! Klikk ide a részletekért!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Magyarországnak komoly tapasztalata van az autóipari mérnöki munkák területén, a régiós beszállítóinkkal is jól együtt tud majd működni az új központ – mondta a bejelentés kapcsán Nick Rogers, a Jaguar Land Rover termékfejlesztésért felelős igazgatója.

A jövő év elején megnyíló központban első lépésben 100 magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén, a budapestihez hasonló központja a Jaguárnak csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van.

Szijjártó Péter elmondta: a Jaguár budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az adja, hogy az új Jaguár modellek 2020-tól már elektromos meghajtással futnak – tette hozzá.

A miniszter a Budapestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálnak adott exkluzív interjújában már említette, hogy „van egy nagy ágyúgolyó a csőben, amiről tárgyalunk, az autóipar megújításához szükséges beruházások tekintetében. Ez Budapest közvetlen közelébe érkezne, és a világon a maga nemében egyedülálló lenne, valamint nagyarányú infrastruktúrális fejlesztések is kapcsolódnának hozzá. Reméljük sikerrel zárjuk le a tárgyalásokat, közel vagyunk már ehhez.”

Mivel a miniszter a világon a maga nemében egyedülálló dologról beszélt, nagyon valószínű, hogy nem a Jaguár most bejelentett fejlesztési központjáról beszélt nekünk, hanem valamilyen sokkal nagyobb, még előkészítés alatt lévő beruházásról.

A miniszter szerint a Jaguár döntésekor sokat nyomott a latban a magyar adópolitika, ugyanis Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, valamint a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények és a magyar műszaki felsőoktatás magas színvonala is.

Kiemelte: ez a beruházás is remekül illeszkedik a magyar gazdaság dimenzióváltásához, amely előtérbe helyezi a csúcstechnológiát és magas hozzáadott értéket. A beruházás megerősíti a magyar-brit befektetői kapcsolatokat és az autógyártás szerepét a magyar gazdaságban.

A magyar autóipar termelési értéke ez év végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd forintot, az év első nyolc hónapjában a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar adta és az itt készülő járművek 91 százalékát exportálják.

Elmondta a miniszter azt is, hogy az emberek és a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar gazdaság tartósan 4 százalék feletti növekedést érhet el. Magyarország már nem a probléma, hanem a megoldás része, a visegrádi összefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az európai növekedés ütemét, hosszú távon ebből a régióból jön majd az európai növekedés – hangoztatta a Szijjártó Péter.

MTI/BudaPestkörnyéke.hu, Kiemelt kép: BudaPestkörnyéke.hu illusztráció