Gázolás miatt nem közlekedik a villamos Budapest 10. kerületében a Maglódi úton, a Sörgyár és a Kada utcai megálló között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a BKK Info oldalon pénteken.

Villamos gázolt

A tájékoztatás szerint a baleset Kőbányán a Téglavető utcánál történt pénteken kora este. A gázolás miatt a 28A és a 37-es villamos utasai az Élessarok és a Kada utcai megálló között pótlóbusszal, vagy a 85E és a 95-ös autóbusszal utazhatnak – tették hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mentő vitte el

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján azt írták: az esethez riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították és rögzítették a szerelvényt, majd hordágyra helyezték a szerencsétlenül járt embert és átadták a mentőknek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tegnap is gázolt a villamos

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta tegnap is gázolt a villamos Budapesten, egy bicikliző nő felejtett el körülnézni a villamos pedig elsodorta. Az volt a szerencséje, hogy ő leesett a kerékpárról, így a szerelvény csak a biciklit tolta maga előtt nagyjából 10 méteren át.

Kapcsolódó:

Középkorú hölgy

Mint megírtuk egy középkorú hölgy kerékpározott csütörtök kora délután az 1. kerületi Várkert rakpart bicikliútján az Erzsébet híd felé, majd jobbra kanyarodott a biciklis átvezetésen, az Attila út irányába. Egyet viszont elfelejtett: körülnézni.

Ekkor jött a villamos

Mivel itt keresztezi a kerékpárút a villamospályát, ezért elsőbbségadás tábla is ki van helyezve. Sajnos a Rudas fürdő felől érkezett is egy 19-es villamos, amely elütötte a szabálytalanul közlekedő kerékpárost.

Leesett a bicikliről

Információnk szerint a szerelvény a vészfékezés ellenére is nagyjából 10 méter múlva tudott megállni, addig pedig magával sodorta a bicajt, a hölgy pedig (szerencséjére) lezuhant róla és beverte a fejét a járdába.

Fotó a helyszínről:

Fotó: GK

A bicikli a villamos alá szorult

A kerékpár hátsó kereke a villamos alá szorult, ülése elgörbült, a kormány és a fékkar pedig hosszú nyomot húzott a járdán. A nő komolyabb fejsérülést szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai a Szent János kórházba szállították.

Helyszíni felvétel:

Fotó: GK

Az utasok nem sérültek meg

A fékező villamos utasai nem sérültek meg. Miután itt van az alsó rakpart felhajtója is, és a szerelvény elzárta keresztben az utat, az autósok egy órán keresztül nem tudtak felkanyarodni az Attila út, valamint a Hegyalja út felé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Wikipédia