A budapesti taxisok egyre megosztottabbak, mégis mindegyik érdekvédelmi szervezet egyetért abban, hogy emelni kell a tarifákat. A jelenleg forgalomban lévő elképzelések szerint az eddigi 1100 forintos alapdíj 1400 forintra ugrana. A tárgyalások már beindultak a főváros vezetésével.
Nagyot akarnak emelni a taxisok
Jelentős, mintegy 27 százalékos tarifaemelést akar elérni a Fővárosi Taxi Egyesület. A jelenlegi 1100 forintról 1400 forintra nőne az alapdíj, 440 forintról 560 forintra a kilométerdíj, és 110 forintról 140 forintra a percdíj. Szerintük elmúlt három év átlaginflációja alátámasztja az igényük jogosságát. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Két taxis szervezet már tárgyal, a harmadik nem
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete (TÉSZ) és az Országos Taxis Szövetség már le is ült a tárgyalóasztalhoz s főváros vezetésével. Úgy tudni, hogy az Országos Taxis Szövetség kisebb emelésben gondolkodik, míg a TÉSZ nagyobb emelést akar, hasonlóan a tárgyalásoktól távol maradó Fővárosi Taxi Egyesülethez.
Hirdetés
Ellentét a taxisok között
A tárgyalóasztalhoz ült két taxis szervezet között már egy ideje ellentét húzódik, a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete tavaly kijelentette: valójában ők képviselik a taxisok valós érdekeit függetlenül attól, hogy nincs mögöttünk semmilyen vállalati befolyás vagy finanszírozás. Úgy tűnik, hogy ez az ellentét továbbra is fennáll a szervezetek között. A fuvarszervezőknek és a taxisoknak ugyanis más az érdekük. Ahogy a 24.hu egyik forrása fogalmazott: az egyik piacot akar nyerni, a másik pedig meg akar élni.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tüntetés a Hősök terén
Az idei év elején a taxisok már megmutatták az erejüket: száznál is több taxis tüntetett a Hősök terén. A tüntetést a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete tartotta, fő követelésük az, hogy az alanyi adómentesség határát a jelenlegi 12 millió forintról 18 millióra emeljék, és aztán folyamatosan alakítsák az aktuális gazdasági környezethez. Egyben elutasítják az inflációkövető adózást, és azt is szeretnék, ha Budapesten is létszámkorlátozást vezetnének be a taxisokra, illetve „konszolidálnák” a gépjárművekre vonatkozó korhatár-szabályozást.
Mindent elérnek a taxisok és a mozdonyvezetők
Magyarországon általában a politikusok rettegnek a taxisoktól. Mindenki emlékszik a kilencvenes évek taxisblokádjára, amikor az elégedetlenkedő taxisok megbénították az országot, ami később az Antall-kormány bukásához vezetett. Tehát Magyarországon két erős érdekképviselet van: a taxisok és a mozdonyvezetők: ők szinte mindent elértek, amit akartak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Taxik a Nagykörúton – Fotó: BPK