Karácsony Gergely nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt adott ki közleményt arról, hogy mától ritkábban járnak az állami fenntartású HÉV-ek a szentendrei és a ráckevei vonalon. A fenntartó minisztérium, illetve a fővárosi Fidesz még nem reagált.
Állami lett a HÉV
A HÉV-vonalakat 2016-ban vette át az állam a fővárostól. A budapesti közösségi közlekedésben azóta rengeteg fejlesztés történt, megújult az M3-as metró, ebben az időszakban az elmúlt évtizedek legnagyobb járműfejlesztését valósítottuk meg, új villamosok, trolik, buszok érkeztek a városba – írja közösségi oldalán a főpolgármester. Karácsony Gergely hozzáteszi: Az állam által átvett HÉV-szerelvényekkel azonban csak egy dolog történt: rohadtak tovább. Mostanra annyira leromlott a géppark, hogy csökkenteni kellett a járatok számát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Egyre rosszabb minőségű szolgáltatást nyújt az állam
“Az államosítás óta a főváros komoly összegeket fizetett a kormánynak a HÉV-ek városon belüli üzemeltetéséért. Ráadásul évről évre egyre többet. A kormány azonban még több pénzt követelt, holott a szolgáltatás színvonala egyre rosszabbá vált. A kormány és a főváros közötti megállapodás azonban biztosította, hogy a főváros hozzájárulása nélkül ne lehessen csökkenteni a járatok számát. A kormány tavaly év végén közölte, hogy nem hosszabbítja meg a megállapodást, és lám: mától ritkábban járnak a HÉV-ek.” – írja a főpolgármester.
Külön jegy kell majd a HÉV-re?
A HÉV-vonalakon a járatszámi ritkítása azt követően történt, hogy a kormány belengette: megszünteti a HÉV és a BKK átjárhatóságát biztosító Budapest-bérletet, vagyis márciustól a HÉV-re külön jegyet kell venni, az utána nem lesz érvényes a metróra, villamosokra, városi buszokra.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem kell aggódni
Ahogy azt korábban megírtuk a jelenlegi közlekedési államtitkár, pár napja arról írt, hogy nem kell aggódni, majd vármegyebérleteket vesznek a HÉV-utasai, ráadásul Budapest úgyis sokkal több pénzt kapott, most a vidék jön.
Kétszer kell majd fizetni?
Erre Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár úgy reagált, hogy Lázár János embere, a keszthelyi polgármesterből lett közlekedési államtitkár bliccelésre bíztatja a budapestieket, súlyosan főváros-ellenes a közlekedéspolitikája, ráadásul azt sem tudja mi történik Budapesten és környékén. Szerinte kétszer akarnak fizettetni majd a HÉV utasaival. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: HÉV a szentendrei végállomáson – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu