Aláírásgyűjtéssel próbálják megakadályozni a békásmegyei Veres Péter Gimnázium átadását az iskola diákjainak szülei, miután a napokban kiderült, hogy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség által tulajdonolt Milton Friedman Egyetem átvenné az intézményt. Hírportálunknak nyilatkozó szülő szerint semmilyen garancia nincs arra, hogy nem vezetnek be tandíjat, illetve azt sem értik, hogy az államnak miért nincs szüksége az ország egyik legjobb gimnáziumára?

Petíciót indítottak

„Ne adják át az Egységes Magyar Izraelita Hitközség által tulajdonolt Milton Friedman Egyetemnek a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium fenntartói jogát! A gimnázium az ország 4. legjobb középiskolája és a kerület egyetlen nyolcosztályos gimnáziuma, ahova a környező településekről is sokan jelentkeznek” – ezt kérik petíciójukban a gimnázium diákjainak szülei Dr. Maruzsa Zoltántól.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt az egyik szülő

A BudaPestkörnyeke.hu-nak az egyik szülő a napokban azt mondta, azért háborította fel őket a történet, mert minden előjel nélkül kaptak egy levelet, amelyben mindössze annyit írtak nekik, hogy a Köves Slomóhoz köthető egyetem bejelentkezett a békásmegyeri gimnázium fenntartásának jogáért. Erről egyelőre semmilyen egyeztetés nem volt, az iskola vezetőségét is meglepte az Egységes Magyar Izraelita Hitközség által tulajdonolt egyetem lépése. Március 13-ra ugyan összehívtak egy általános tájékozatót, de mindezt azután, hogy az egyetem beadta az igényét az intézményre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ingyen adnák át

Hírportálunknak az egyik szülő azt mondta, rengeteg kérdés van, amelyet egyelőre senki nem tisztázott. Ugyanis a Milton Friedman Egyetem ingyen és kötelezettségek nélkül megkapná az ország 4. legjobb gimnáziumát.

Finanszírozás

Semmi biztosíték nincs arra, hogy a piaci alapon is működő egyetem a jövőben nem vezetne be tandíjat, amivel tehetséges gyerekeket fosztana meg a jó minőségű oktatástól. Azt se látják biztosítottnak, hogy a fenntartásra kapott összeget teljes egészében erre a gimnáziumra fordítják majd.

Ki adott erre felhatalmazárt?

A BudaPestkörnyeke.hu-nak nyilatkozó szülő azt mondta, nem értik, miért nem akarja ellátni a fenntartói feladatokat az állam, akinek ezek szerint nincs szüksége az ország 4. legjobb gimnáziumára. Az anyuka azt is mondta, hogy az is nagyon érdekelné őket, hogy a jelenlegi kormányt ki hatalmazta arra fel, hogy állami intézményeket átadják különböző alapítványoknak vagy egyházi szervezeteknek. Jelenleg ugyanis 60 intézmény kerülne ki állami fenntartás alól.

Akár be is zárhatják

A gimnázium évek óta felújításra vár, aminek költségét 2022-ben 6 milliárd forintra becsülték. A fenntartóváltással ez a felújítás is bizonytalanná válik. Enélkül az iskola bezárására is sor kerülhet, melyre a fenntartónak joga is van, a szülők szerint emiatt is aggasztó a fenntartás átadása.

Ideológiai kérdések

A petícióban azt is írják, hogy „az egyetem ideológiailag sem semleges, ugyanis egyházi tulajdonban áll. Amennyiben az egyház közvetlenül venné át a fenntartást, úgy a szülők és a tanári kar felének hozzájárulására lenne szükség, amit így elkerülnek. A fenntartóváltás csakis a Milton Friedman Egyetem érdekét szolgálja!”

Budapest környékén is népszerű az iskola

A petíciót több, Budapest környéki lakossági csoportba is megosztották, ugyanis a Veres Péter Gimnázium nemcsak a 3. kerületiek körében népszerű, hanem a környező településekről, Budakalászról, Pomázról és Szentendréről is többen választják az ország egyik legjobb gimnáziumát.

Székesfehérváron két gimit vinnének

Az Óbudai Egyetem két székesfehérvári gimnáziumot nézett ki, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolát (Orbán Viktor kormányfő egykori alma materét) és a Vasvári Pál Gimnáziumot. Mindez azért pikáns, mert az Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumot pedig a Miskolci Egyetem venné a szárnyai alá.

60 intézményre van igény

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a zuglói Jókai Mór Általános Iskola fenntartói jogának átvételére jelentette be az igényét. Február végéig összesen 60 intézményért jelentkeztek be különböző egyházi szervezetek vagy felsőoktatási intézmények.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Veres Péter Gimnázium