Amint arról beszámoltunk, a békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumért Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által fenntartott Milton Friedman Egyetem jelentkezett be. A diákok szüleit erről szerdán értesítették, hogy új fenntartója lehet az iskolának. Az Óbudai Egyetem két székesfehérvári gimnáziumot venne át, a katolikus egyház viszont egy zuglói általános iskolát. A szakszervezet szerint ha egy egyetem nyújt be igényt egy- egy intézmény fenntartásáért, akkor a szülők ezt lényegében nem tudják megakadályozni.

Megszólalt az egyik szülő

„Derült égből villámcsapásként ért minket a hír. Ez az ország öt legjobb középiskoláinak egyike, ahova szeretnek járni a gyerekek” – számolt be a 24.hu-nak egy aggódó szülő, hozzátéve, egyéb információt nem közöltek velük, csupán azt, hogy a jövő héten lesz egy tájékoztató, és március 24-ig kell az iskolának, valamint a szülőknek véleményezniük a fenntartóváltást.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt az iskola

„Nekünk is friss a hír, pár nappal korábban értesültünk arról, hogy a Milton Friedman Egyetem át akar venni minket, semmilyen egyéb információnk nincs egyelőre. Annyit tudunk csak, hogy határidőre beadták a kérelmüket az iskola fenntartójához, az Észak-budai Tankerületi Központhoz” – mondta el a hírportálnak az iskolai vezetés egyik tagja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Február végéig lehetett jelentkezni

Mivel a köznevelési törvény szerint február utolsó munkanapjáig lehetett beadni a fenntartóváltási kérelmeket, ez azt jelenti, hogy a Milton Friedman Egyetem addig meg sem kereste magát a gimnáziumot, amit át akar venni. A

Gábor Dénes Egyetem

Nem ez az egyetlen iskolaátvételi kísérlet ebben a tanévben: a 12.  kerületi Tamási Áron Általános Iskola és Gimnáziumért a Gábor Dénes Egyetem jelentkezett be. Az iskolába járó diákok szülei felháborodással fogadták a bejelentést, mert az egyetem közölte, hogy 1-2 év múlva fizetőssé teszi az oktatást.

Székesfehérváron két gimit vinnének

Az Óbudai Egyetem két székesfehérvári gimnáziumot nézett ki, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolát (Orbán Viktor kormányfő egykori alma materét) és a Vasvári Pál Gimnáziumot. Mindez azért pikáns, mert az Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumot pedig a Miskolci Egyetem venné a szárnyai alá.

60 intézményre van igény

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a zuglói Jókai Mór Általános Iskola fenntartói jogának átvételére jelentette be az igényét. Február végéig összesen 60 intézményért jelentkeztek be különböző egyházi szervezetek vagy felsőoktatási intézmények.

Csak véleményezhetnek a szülők

„Ha az egyház át akar venni egy állami iskolát, ahhoz meg kell szereznie a szülők többségének a hozzájárulását. Ha egyetem vagy valamilyen alapítvány az átvevő, akkor ilyen korlát sincsen: a szülők legfeljebb csak véleményezhetik a folyamatot, de az oktatásért felelős miniszternek ezt nem kell figyelembe vennie a döntésénél” – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, aki aggasztónak látja a folyamatot.

Nincs garancia az ingyenességre

„Semmi garancia nincs arra, hogy az új fenntartó ne vezessen be tandíjat a későbbiekben, ha megszerzi az iskolát. Ezzel már a színvonalas középiskolákból is kiszorulhatnak a kevésbé tehetősek gyerekei. Az egyetemi alapítványok alá kerülő gimnáziumok és általános iskolák ráadásul az egyetemekhez hasonlóan eleshetnek az uniós forrásoktól, mert a kormány még mindig nem orvosolta az Európai Bizottság összeférhetetlenséggel és transzparenciával kapcsolatos aggályait” – mondta a szakszervezeti vezető.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: