Behálózzák az idős, egyedülálló embereket az álnevet használó csalók, akik eltartási szerződés kötésére biztatják őket, majd elveszik mindenüket, sokszor az életüket is. A lakásszövetkezet elnöke szerint életveszélyben vannak az érintett idősek, ügyvédek is benne lehetnek a csalásban.

Gyanús körülmények

Az óbudai lépcsőházakban kihelyezett szórólapok a lakásmaffia tevékenységére figyelmeztetik a lakókat, mert állítólag több idős ember gyanús körülmények között elhunyt, miután eltartási szerződést kötöttek velük. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyors pénz

„Ha elmúlt 60 éves és szeretne nagyobb pénzhez jutni, hívjon engem. Eltartási szerződést köthetünk úgy, hogy maga a lakásában élhet élete végéig, én pedig nagyobb összeget fizetek magának. Ügyvéd előtt rendezünk minden papírt!” – áll azon a cetlin, amit Vörösvári úti lakótelepen terjesztettek. Több névtelen nyilatkozó állítása szerint a lakásmaffia állhat az ügy mögött. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagyon vigyázzanak

Az Óbudai Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László naponta találkozik ilyen cetlikkel, ezért harcot hirdetett a csalók ellen. Ők is cetliken hívják fel a figyelmet az átverésre. Ezt írják: “Figyelem! A környéken jól ismert személyek eltartási szerződés keretében pénzt ajánlanak idős lakóinknak, majd az érintett idős lakók 1-2 héten belül gyanús körülmények között elhaláloznak! Kérjük, vigyázzanak, hogy kivel kötnek ilyen szerződést!” – áll a lakásszövetkezet által kiragasztott papíron.

Nagy a baj

Tilly László, az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke elmondta, hogy sokan bedőlhetnek a kecsegtetően hangzó ajánlatnak. “Idős személyek kerestek meg, akikkel adásvételi szerződést akartak kötni bizonyos személyek holtig tartó haszonélvezettel. Ez azt jelenti, hogy csak az idős személy halála után száll át a lakás az ő tulajdonukba. Cserébe magas összeget kínáltak”.

Feljelentés

A lakásszövetkezet elnöke már korábban is tett feljelentést a rendőrségen, miután gyanús körülmények között meghalt az egyik lakó, aki nem sokkal előtte megkötött egy ilyen szerződést. A férfit sokan keresték fel hasonló történetekkel, ő pedig az elmondása szerint a közelmúltban ismét tett két feljelentést.

Elvették az öregúr pénzét

„Az egyik esetben Kanadából hazaköltözött egy idős férfi, miután meghalt a felesége, az óbudai piacon pedig hangoztatta, hogy egyedül, magányosan él. Egy család azonnal ráakaszkodott, heteken belül el is vetette magát vele egy fiatal nő a társaságból, aki a férfi megtakarításából mindennap vett le pénzt. Aztán elvitték egy ügyvédhez is, hogy adja el nekik ötmillióért a sokszorosát érő ingatlanát.” – mondta a Blikknek a lakásszövetkezet elnöke, majd így folytatta:

Gyógyszereket adtak neki

„Eleinte nem akart belemenni, de miután megfenyegették, egy ügyvéd jelenlétében megtörtént az adásvétel. Mindezt elpanaszolta a testvérének, akinek azt is elmondta, hogy új felesége olyan gyógyszereket ad neki, amiket korábban sosem szedett. Az idős bácsi azóta agyvérzést kapott, most pedig egy otthonban él. A lakását eladni a haszonélvezet miatt nem tudják, de azóta is benne élnek” – mesélte Tilly László.

Ügyvédek is részesei lehetnek a csalásnak

Egy másik ügyről is mesélt a lakásszövetkezet elnöke. Egy 110 milliós ingatlant kínált eladásra a 3. kerületben egy férfi, aki sajnos 2018 novemberében betegség miatt elhunyt. Az örökösök tovább akarták hirdetni egy irodán keresztül az ingatlant, amikor 2019 februárjában megtudták, hogy az év elején megvásárolta a lakást az akkor már halott tulajdonostól egy budapesti férfi, a szerződés pedig egy ügyvéd előtt készült.

Azért telefonáljanak, ha gyanúsat észlelnek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy amennyiben bárkinek bűncselekményről, vagy annak akár a leghalványabb gyanúját felvető konkrét esetről van tudomása, haladéktalanul tegyen bejelentést bármelyik rendőri szervnél, hívja a 112-őt, vagy akár névtelensége megőrzése mellett a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámát.

A rossz szerződés nem bűncselekmény

Arra is felhívják a figyelmet, hogy egy előnytelen szerződés megkötése ugyanakkor önmagában nem feltétlenül büntetőjogi kategória. A BRFK azt tanácsolja, hogy egy ilyen döntést csak lehetőleg saját ügyvéddel konzultálva, ingatlanszakértő véleményét kikérve hozzanak meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Panelház Óbudán – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu