Az energiaárak, valamint az alapanyagok árának növekedése miatt egyre több önkormányzat kényszerül arra, hogy többet kérjen a közétkeztetésért. Ráadásul vannak olyan szülők, akik azt gondolják, a minőség nem arányos az árral.

Drágulás drágulás hátán

Lassan luxus lesz az iskolai menza és az időseknek is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk egy finom ebédért, idén tovább emelkednek az árak a közétkeztetésben, várhatóan durvább lesz a drágulás, mint az elmúlt években – hangzott el az ATV híradójában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Követni sem lehet

A Zala vármegyében található Surd településen már kétszer kellett emelni a tarifákon. A polgármester azt mondta, nem lehet követni az élelmiszerek drágulását. Előfordul, hogy egy héten többször is nő egy-egy alapvető alapanyag ára.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem tehetnek mást

„Volt 15 és fél százalék az emelés, és most is 13 százalék. Tavaly és az idén 28,5 százalékkal kellett emelni, az nagyon sok. Hát az a helyzet, hogy az alapvető élelmiszer árak természetes, hogy napról napra mennek föl, úgyhogy muszáj megemelni az árakat” – magyarázta a település első embere, Kanász János.

Egyre nagyobb teher a szülőkön

A helyiek megértik, hogy minden drágább. Azt már azonban kevésbé értik, hogy a nyugdíjak emelése közelében sincs az alapvető élelmiszerek inflációs drágulásának. A szülők pedig úgy vélik, lassan megfizethetetlen lesz az iskolai étkezés, ráadásul úgy érzik, az étel minősége nem egyenesen arányos a menza áraival.

Olcsóbb sose lesz

„Hát nem örülök annyira, de sajnos az a helyzet, hogy pont ez nem drágulna, mikor ezen kívül januárban 25 százalékos inflációt jósolnak….hát abba belefér ez a 13 százalék. Tisztában vagyunk vele, hogy olcsóbb nem lesz sose” – nyilatkozta egy helyi lakos.

Lépéskényszerben az önkormányzat

Balmazújvárosban – koncessziós szerződés alapján – egy külsős cég főz a gyerekekre és az idősekre. A szerződött cég 2022-ben már kért árkorrekciót az önkormányzattól, mert nem tudta kigazdálkodni az élelmiszerdrágulás miatt keletkezett veszteségeket.

Ez nem az utolsó volt

„A biztosított összeg már kevés volt 2022-ben, az önkormányzat képviselő-testülete emelés mellett döntött, hogy 2023-ban ez mikor fog a képviselő-testület elé kerülni, ez még számomra rejtély, de az, hogy egy ilyen kérés, egy emelési kérés biztos, hogy a testület elé kerül, az borítékolható” – vázolta a nem túl derűs jövőképet Hegedüs Péter polgármester.

Pécsen marad minden, más megyei jogú városokban azonban durva emelés jön

A csatorna úgy értesült, hogy a megyei jogú városok közül Pécsen még kitartanak. Ott a városvezetés egyelőre nem tervezi, hogy növeljék a közétkeztetés árait. Az RTL híradójában pedig az hangzott el, hogy Debrecenben 49, Békéscsabán 30 százalékkal lett drágább az étkezés az oktatási intézményekben, a 2. kerületben pedig 22 százalékkal emelték az árakat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ATV összeállítását itt nézheted meg

(Kiemelt kép: MTI/Ilyés Tibor.)