Háromszorosára nőtt a települések helyi iparűzési adóbevétele, most erre rátenné a kezét és elvenné az önkormányzatoktól az Orbán-kormány. Akár már a szeptember végén kezdődő parlamenti ülésszakon is megszülethet az erről szóló döntés. Ezt követően a polgármestereknek csak a kitüntetés átadás és a koszorúzás maradna, mert érdemi döntésekre pénz hiányában nem lenne lehetőségük.
Kell a pénz a választásokra
Az Orbán-kormánynak szüksége van pénzre, mert nagytételben költik az adófizetők pénzét, Nagy Márton gazdasági miniszternek pedig az a dolga, hogy kreatív módon találjon forrásokat a kormány számára, hiszen közelednek a 2026-os parlamenti választások és néhány százmilliárdot ismét ki kell dobni a lakosságnak, hogy a nép tudja hová kell húzni az ikszet. A Népszava információi szerint az Orbán-kormány új pénzforrást talált az önkormányzatoknál, elvehetik egyedüli bevételüket a helyi iparűzési adót. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Vizsgálják a lehetőségeket
„A hivatalos verzió szerint még nem született kormányzati döntés, vizsgálják a különböző lehetőségeket” – mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke azzal kapcsolatban, hogy a múlt heti, 31. országos jegyzői-közigazgatási konferencián ismét szóba került a helyi iparűzési adó megreformálása.
Lázár János előre szólt
Az ötlet nem új, a júniusi EP- és helyhatósági választások után Lázár János építési és közlekedési miniszter jelentette be, javasolni fogja a kormánynak a helyi iparűzési adó megreformálását, ugyanis szerinte „véget kell vetni annak a káros gyakorlatnak, hogy egyes településvezetők városuk fejlesztése helyett mulatságokra, fesztiválozásra, szavazatszerzésre tapsolják el a helyi vállalkozók által befizetett adót, majd sorban állnak a kormánynál, hogy nyújtson mentőövet, mert elfogyott a pénz”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Villámgyorsan megtörténhet
A konferencia résztvevői közül többek szerint előfordulhat, hogy a kormány január elsejétől elveszi az iparűzési adót a településektől, a pénz egy közös állami kasszába kerül, s onnan osztják majd el az önkormányzatoknak. Ami tulajdonképpen egyet jelentene az önkormányzatiság teljes kiüresítésével és ellehetetlenítésével, lévén, mára ez maradt az egyetlen érdemi saját bevétele a helyhatóságoknak.
A miniszter nem mondott konkrétumokat
A konferencián többek között Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter is felszólalt: a lap információi szerint a tárcavezető többek között az önkormányzati törvény lehetséges módosításáról is beszélt, ám valódi konkrétumok nélkül, csak annyi derült ki, hogy jelenleg a szabályozás előkészítése zajlik.
Szépen növekszik az iparűzési adóbevétel
Az iparűzési adó, valamint az önkormányzati törvény esetleges módosításai ügyében a pénzügyminisztérium annyit közölt, hogy „az önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétele dinamikusan növekszik, 2010 óta közel megháromszorozódott, és ez a növekedési tendencia folytatódik. Bár az iparűzési adóval kapcsolatban számtalan észrevétel, felvetés, igény fogalmazódott meg az elmúlt években, átalakításról nem született döntés”. Vagyis kitértek a válasz elől.
A gazdagok már most is fizetnek
A tehetősebb települések már jelenleg is befizetők, hiszen nagyjából a helyi iparűzési adóbevételeik 30 százalékát szolidaritási hozzájárulásként adják az államkasszába – mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki egyben a Somogy megyei Tab polgármestere is.
Visszaosztás
Hozzátette: Jelenleg ezt a pénz visszaosztják a rászoruló önkormányzatoknak. Ha a teljes iparűzési adót elveszik a településektől, akkor onnantól tulajdonképpen mindent az államnak kell finanszíroznia helyben, hiszen az önkormányzatoknak nem marad érdemi bevétele.
Nagy közös kassza
A nagy rendszerek közül eddig az egészségügyet és a közoktatást vették el a településektől, ettől kezdve mindent központilag kell majd finanszírozni. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint ha tényleg elveszik az iparűzési adót, megszűnik az önkormányzatok valódi funkciója. Lesz majd egy nagy közös kassza, ahol minden településnek lesz egy „számlája”, amire kap majd valamekkora összeget a központosított feladatok helyi ellátására. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Orbán Viktor – Forrás: Facebook/Orbán Viktor