Szeptember 23-án kezdi tárgyalni a kiskunfélegyházi járásbíróság R. Gábor volt plébános fiatalkorúak sérelmére elkövetett büntető ügyét. A járásbíróság megerősítette, hogy az ügyben a közelmúltban már megtartották az előkészítő ülést, így legközelebb már a tényleges bizonyítási eljárás kezdődik.

Vádat emeltek a pap ellen 

R. Gábor az egyike annak a két papnak, akikről a múlt héten kiderült, hogy pedofília gyanújába keveredtek. Az ügyet 2022. novemberében jelentették. A papot az esetek kitudódásakor felfüggesztette az érsek, majd a kivizsgálást követően egyházi bíróság elé állították, és rendőrségi feljelentést tettek. A látótérbe került négy áldozat közül ketten a megrontás idején nem töltötték be a tizennegyedik életévüket. Az egyház azonban nem kommunikálta a számra kínos ügyet, amelyet a napokban a Pesti Srácok hozott nyilvánosságra.

Ajándékkal csalogatta a kisfiúkat

R. Gáborról azt írja a Pesti Srácok, hogy „taktikus volt”. Az egyházmegye ifjúsági közösségi életébe kapcsolódva szabadidős csoportokat szervezett és hittant tanított, ezáltal édesgetett magához fiatal tizenéves fiúkat. A vizsgálati szerint, a visszaélések zömében a kiskunfélegyházi plébánián történtek, ahova a plébános különböző kedvességekkel, ajándékokkal csalta az áldozatait.

Áthelyezését kérte

Az üggyel kapcsolatban a vádiratban az áll, hogy 2019 és 2022 között, a kiskunfélegyházi évei alatt történhettek a vélelmezett bűncselekmények. Majd a pap pont ebben az évben, 2022 júliusában kérte áthelyezését az eldugott, mindössze 2200 lakosú déli határhoz közeli Nagybaracskára.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem bírta ellátni a feladatokat

“Szerencsére Kiskunfélegyháza nagyon vallásos hely, ebből kifolyólag rengeteg a munka, nem győzöm egyedül. Egy évig nem volt káplánunk, most pedig igaz, hogy van, de sajnos nagyon sokat betegeskedik, így megint csak egyedül maradtam a rengeteg tennivalóval. Igyekszem én helyt állni, de a mai világ már elszaladt a fejem felett. Az internethez és a pályázatok írásához nem igazán értek, ezért nagyon sok lehetőség kihasználatlanul marad” – ezt 2022-ben, az infokiskunfelegyhaza.hu mondta Gábor atya. 

Ezt mondta a gyerekekről

“A gyerekeket is nagyon szeretem, szívesen foglalkozom a felnövekvő ifjúsággal, de ahhoz, hogy meg is mozgassam őket, nincs már energiám” – ezt is Gábor atya mondta abban a bizonyos interjúban 2022-ben. Majd arról beszélt, hogy a bács-kiskun megyei község, ahol tovább folytatja munkáját Félegyházánál jóval kevesebb lélekszámú, 160 fős katolikus óvodával-iskolával rendelkezik, így kevesebb feladatot kell ellátnia. 

Díjakat kapott

R. Gábor életrajza szerint 1997-ben Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért Díjat kapta meg, majd 1998-ban Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díjjal ismerték el. A kalocsai helyhatóságnál érdeklődtünk, hogy visszavonják-e a díjat. Filvig Géza polgármester azt közölte a Népszavával, hogy “a feltett kérdésről önkormányzatunk még nem tárgyalt, de meg fogjuk fontolni.” 

Foktő díszpolgára

Megkerestük Foktő települést is, ahol a kilencvenes években plébános volt R. Gábor, és díszpolgári címet kapott. Itt Bakai Károly polgármester annyit mondott: „Amennyiben a 1990-es évek közepén adományozott díszpolgári címre gondolt, úgy tájékoztatom, hogy az önkormányzat a visszavonásról a képviselő-testület következő ülésén fog dönteni.”

Az 5. kerület is kitüntette

A foktői önkormányzat honlapján lévő életrajz, és a Kincses Belváros Kalendáriuma szerint R. Gábor 2012-ben „Érdemkereszt” Díjat kapott az akkor Rogán Antal vezette 5. kerületi önkormányzattól is. R. Gábor az életrajza szerint a belvárosi Központi Papnevelő Intézet rektorhelyettese és prefektusa volt, de a kalendáriumban az áll, az „egyetemi templom igazgatójaként” kapta a díjat. A városrész megkeresésünkre nem cáfolta, hogy R. Gábort kitüntették. 

Kiemelt kép: illusztrácio