A Terrorelhárítási Központ munkatársai csaptak le Fóton arra a családra, melynek tagjai Németországban futtattak lányokat. A nőknek csak annyi ennivalót adtak, amennyi a túlélésükhöz kellett. A csoport öt tagja a lányokat egymás között is cserélgette, többnyire 1000 euróért. Elképesztő mit művelt a fóti család.

Az év végén újabb elfogások voltak és újabb részletek derültek ki arról, hogyan is működött a lánypiac. Prostituáltként bocsátották áruba a lányokat a magyar bűnszervezet tagjai külföldön. Az öt elkövető egymás között is kereskedett a nőkkel a nagyobb haszon reményében.

A 2014-ben elindult nyomozás kiderítette, hogy az emberkereskedők olyan, többnyire nehéz sorsú, szegénységben élő nőket hálóztak be például online, házassági ígéretekkel, akik nem beszéltek idegen nyelveket. Aztán külföldre csalták és Németországban kényszerítették őket prostitúcióra, leginkább Nürnbergben vagy Augsburgban – írja a Dunakeszipost.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrség szerint voltak köztük olyan nők, akiknek még a prostitúció is jobbnak tűnt korábbi életkörülményeikhez képest. Őket nem volt nehéz ott tartani, de akik ellenszegültek, azokat bezárták és az irataikat is elkobozták. Volt, hogy veréssel, sőt megöléssel fenyegették őket.

Minden nőnek legalább öt kuncsaftot kellett fogadnia naponta, az ezért kapott pénzt szinte teljes egészében felélték a bűnszervezet tagjai. A nők csak annyi ennivalót kaptak, amennyi a túléléshez kellett nekik.

A csoport öt tagja a lányokat egymás között is cserélgette, többnyire 1000 euróért. A fóti lányfuttató család tagjainak, a 25 éves N. Andrásnak, a szintén 25 éves N. Lászlónak valamint N. Lászlónénak a márciusi elfogása után az otthonukban lefoglalt telefonokból, feljegyzésekből és szerződésekből derült fény a bűnszövetkezet működésére. Ezek segítségével fogtak el két másik lánykereskedőt is, a budapesti B. Antalt és a gödöllői N. Csabát még novemberben – írja a fotinfo.hu

Ők is ugyanabba a nürnbergi panzióba hordták a lányokat, mint a többiek, ahol a fóti asszony, N. Lászlóné fogadta őket. A nő hosszabb ideig lakott ott, és intézte a légyottokhoz szükséges szobákat.

N. Andrást, N. Lászlónét és N. Lászlót emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanújával, B. Antalt bűnszervezetben, üzletszerűen, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntettének és kitartottság bűntettének megalapozott gyanújával, N. Csabát pedig kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntettének és üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettének megalapozott gyanújával tartóztatták le.

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából