A cinkotai bádogosként ismert sorozatgyilkoson, Kiss Bélán kívül van a magyar kriminalisztika történetében egy másik Kiss Béla is. Utóbbi nem nőket gyilkolt, hanem egy nősülni készülő fiatal férfit ölt meg különösen elborzasztó módon. Bár a nyomozók meg voltak győződve róla, hogy ő a tettes, mégsem tudták évekig elkapni, mert nem volt meg a holttest.

Cézár, akinek a kémelhárításhoz is köze van

Az 1967. február 16-án a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületében felakasztott Kiss Béla még a gyilkosok között kis különösen zavarbavejtő személyiségű volt. A Budacolor Festékgyár dolgozója betegesen nárcisztikus személyiség lehetett. Előfordult, hogy a homoszexuális férfi azt állította, a kémelhárításhoz is köze van, partnerének küldött leveleit pedig többször „Cézár” vagy „Győző” néven írta alá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mint egy horrorfilm

Kiss Béla olyan gyilkosságot követett el, ami méltán szerepelhetne a legvadabb amerikai horrorfilmekben is. Ez azonban a hatvanas évek Magyarországán, egy 22. kerületi családi házban történt. A férfi 1963-ban a saját lakásán ölte meg a 19 éves Döbrösi Jánost, akivel homoszexuális viszonya volt – írja a Kékvillogó.hu az Újranyitott akták című sorozatában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nikotint fecskendezett belé

Jánosnak azért kellett meghalni, mert közölte Bélával, hogy este nem megy vele moziba, hanem inkább a menyasszonyával tölti az időt. Kiss erre arcon lőtte szeretőjét, majd nikotint fecskendezett a karjába. Ezzel korábban állatokon is kísérletezgetett, szerette a kémiát.

Egész éjjel virrasztott a holttest mellett

„Nem halt meg, mert hörgött és rángatódzott. A fecskendőbe nikotin-folyadékot szívtam fel, és az injekciót a vénába adtam. Azonnal megmerevedett. Félrehúztam, és egész éjjel ott ültem mellette…” – idéztek Kiss Béla vallomásából a Magyar Rendőr című rendőrségi lapban.

Fagyos volt a föld, nem tudta elásni

Kiss Béla el akarta tüntetni a holttestet, de a fejtől nem akart megszabadulni, mert tervei voltak vele. A tetemet végül kettévágta, majd lemetszette a fejet is, és a házuk melletti meszesgödörbe tette. Döbrösi testét eredetileg egyben tervezte elásni, de a föld fagyos volt, neki pedig hazaérkező édesanyja miatt sietni kellett. Ezért, vagyis praktikus okokból döntött a darabolás mellett.

Nincs holttest, nincs bizonyíték

Lakásán már D. János eltűnése után is házkutatást tartottak, és különböző lőfegyvereket találtak, amiért eljárás indult ellene, majd jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték. A Döbrösi eltűnésének ügyében folyó nyomozás azonban nem tárt fel olyan konkrét adatot, hogy Kissnek köze lenne a férfi eltűnéséhez. A nyomozók viszont meg voltak róla győzödve, hogy ő a tettes, de holttest és bizonyíték nélkül nem lehetett meggyanúsítani a férfit.

Telt az idő, de nem menekülhetett

Ezért tartott 800 napig a nyomozás, majd végre áttörés következett be az ügyben. Kiss Béla 1966-ban előzetes letartóztatásba került lőfegyverrel való visszaélés miatt, de ekkor valójában arra ment ki a játék, hogy véglegesen tisztázzák a Döbrösi-ügyben játszott szerepét. Hogy pontosan mi volt az, amivel ekkor meg tudták fogni, nem egyértelmű, de végül megtört és beismerte, hogy korábban ő ölte meg Döbrösi Jánost.

Trófeaként őrizte volna János fejét

Kiss Béla szándéka az volt, hogy D. fejét formalinba teszi és a szobája falában kialakított nyílásban helyezi el. Még megfelelő nagyságú üveget is keresett, de pont akkor ért haza az anyja. A tervről azonban nem tett le, az évekkel későbbi lebukása előtt rendelt is a munkahelyén egy vaskazettát, amely a letartóztatásáig már nem készült el.

Verseket írt az akasztás előtt

Kiss a visszaemlékezések szerint leveleket és verseket írt a siralomházban, miután a Fővárosi Bíróság aljas indokból elkövetett emberölésben bűnösnek találta, és halálra ítélte. 30 éves volt, amikor kivégezték.

Nem az első ilyen névvel

Érdekesség, hogy az első ismert magyar sorozatgyilkost is Kiss Bélának hívták, utóbbi több tucat nővel végezhetett az első világháborút megelőző időszakban. Nikotinos gyilkos is akad még rajta kívül a magyar bűntörténetben: Holhos Jánosné pár évvel a 22. kerületi gyilkosság előtt legalább négy embert mérgezett meg nikotinnal. A Kiss Béla által elkövetett brutális gyilkosságról további részleteket tudhat meg a nemrégiben megjelent Gyilkosság a panel tetején című, Kádár-korszakban történt emberöléseket feldolgozó kötetből. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Budafok 1982-ben – Forrás: Fortepan.hu – Kékvillogó.hu-grafika