Kevesebben haltak meg eddig idén az utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában, de mindannyiunknak tenni kell azért, hogy ez a kedvező tendencia folytatódhasson. Többek között a szabályok betartásával és kellő körültekintéssel.

Kevesebb halálos baleset

Habár örvendetes, hogy több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt személyek száma az elmúlt év azonos időszakához képest, ez nyilván nem vigasztalja az elhunytak családtagjait, barátait, mint ahogy a rendőrök sem dőlhetnek hátra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A tragédiák visszaszorítása

„Minden nap azon dolgozunk, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentsük az ilyen tragédiák számát, hiszen a legtöbbjük megelőzhető volna a szabályok betartásával. Legyen szó a biztonsági öv használatáról, a sebesség helyes megválasztásáról vagy éppen az elsőbbség megadásáról gyalogosnak, autósnak, kerékpárosnak egyaránt” – írta honlapján a rendőrség.

TUDTAD? A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az erősebb napokon már 300 ezren olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nagyon menő, hogy rengeteg hirdető is minket választ, bízik bennünk és a szponzorált cikkek is a piacvezetők közé repítenek minket. (Részletek itt) Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Gyere vissza pár óra múlva, mert a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon mindig találsz olyan infót, amit máshol nem olvashatsz.

A szabályok betartása

A szabályok betartatása az elsődleges eszköz a rendőrség számára, amellyel el tudja érni, hogy csökkenjen a balesetek száma évről évre. Ezt szolgálják a mindennapi ellenőrzések mellett azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságok visszaszorítására irányulnak.

Ezért történik a legtöbb baleset

Hiszen a balesetek fő okai továbbra is a gyorshajtás (27%), az elsőbbségadási szabályok be nem tartása (26%) és a kanyarodási szabályok megszegése (15%). A közlekedési morál és a szabálykövetés javításának azonban csak az egyik szükséges eszköze az ellenőrzések bővülése.

Tanácsok

„Éppen ezért hívjuk fel a lehető legtöbb felületen és módon a közlekedők figyelmét a szabályok betartására, és adunk tanácsokat, hogy körültekintéssel miként lehet esélyünk elkerülni bizonyos baleseteket akkor is, ha a másik fél nem tartja be a szabályokat” – fogalmaz közleményében a hatóság.

Statisztika

Idén szeptember végéig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember vesztette életét.

Mindennap legalább egy ember

A statisztika szabályai szerint – ha minden változatlan marad – még így is minden nap legalább egy ember fog meghalni közlekedési balesetben idén év végéig. „Azért, hogy ez ne így legyen, csak közösen tudunk tenni, mindenki a saját felelőssége szerint, a szabályok betartásával, betartatásával és a kellő körültekintéssel” – írják. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Durva karambol: két autó rohant egymásba a 83-as főúton, egy ember a helyszínen szörnyethalt

Kiemelt kép: Illusztráció