91 éves korában elhunyt Komjáthy György EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas magyar zenei szerkesztő. A szomorú hírt a családja osztotta meg a közösségi oldalán. Súlyos betegség okozta a legendás rádiós halálát.

Imádta a rádiózást

„Szeretted az életet, imádtad a családodat, rajongtál a hobbidért, a zenéért, munkádért. Öt hete még aktívan dolgoztál – ahogy mondtad. Azt tervezted, hogy a rádiózás 100 éves születésnapján virágot teszel második otthonod, a Bródy Sándor utca 5-7 épületéhez. Sajnos december 1-jén már nem lehetsz ott” – olvasható a családi Facebook-posztban. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Zenei arculat alakítása

Komjáthy György kulcsszerepet játszott az első magyarországi kereskedelmi rádió zenei arculatának kialakításában: a Danubius kapcsán korábban arról beszélt, hogy a Magyar Rádió 1984-ben vállalta egy német nyelvű, piaci alapú adó indítását, amelyet a tervek szerint a nyugati üzleti partnerek hazánkból sugároztak volna át Ausztriába, ott ugyanis ekkor még nem tudtak volna saját kereskedelmi csatornát indítani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fontos felkérés

Az osztrákok végül visszaléptek, mert a Magyar Rádió ragaszkodott volna ahhoz, hogy az MTI legyen a Danubius kizárólagos hírforrása – idézte fel Komjáthy György. Hozzátette: ekkor bízták meg azzal, hogy mégis vegyen részt a csatorna mint Magyarországon, a Magyar Rádió fenntartásában sugározó kereskedelmi rádió felépítésében.

Jóban volt a konkurenciával

Bár korábban Komjáthy György műsorai közvetett módon „versenyeztek” a Szabad Európa Rádió Cseke László vezette adásaival, a két rádiós szakember jó kapcsolatban állt egymással, és nem sokkal a rendszerváltást követően évekig együtt is dolgoztak: Komjáthy György 1999-től társszerkesztőként tűnt fel Cseke László oldalán a Sláger Rádió Nem csak fiataloknak című kívánságműsorában.

Megbecsülés

„Nem tudom, hova fejlődik a világ. Kicsit féltem a Földünket, kicsit féltem az embereket. Eltűnik lassan az ember emberhez való viszonya, eltűnik az egymás iránti megbecsülés, eltűnik a szeretet, ami nagyon fontos az életben” – mondta korábban Komjáthy György arról, hogy vajon az online térben lehet-e a hazai rádiózás jövője. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelet kép: Komjáthy György