Hatvankét éves korában elhunyt Sára Ferenc koreográfus, néptánc- és népzenekutató – közölte a család csütörtökön.

Budapesten született

Sára Ferenc 1961-ben született Budapesten, gyermekkorát Turán töltötte. Először zenésznek tanult, majd 1978-tól a Bartók Táncegyüttesben táncolt. 1981-től aktív néptáncművész, néptánc pedagógus és koreográfus. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alapító és vezető

A Budapesti Műszaki Egyetem Kerekes Néptáncegyüttesének alapítója és vezetője, 1986-től a Kodály Kamara hivatásos táncosa – áll a közleményben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyimes szerelmese

Sára Ferenc Erdély, azon belül a Gyimes szerelmese volt, és a kilencvenes évek elején oda is költözött feleségével. 1995-1997 között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes művészeti vezetője, 1998-tól feleségével a gyimesi iskolákban néptáncot tanítottak.

Csángó bálok és táborok

1981-től kezdve gyűjtötte a moldvai csángó népzenét, és az 1980-as évek végétől hozzá köthető a moldvai csángó népzene és néptánc Magyarországon való megismertetése, ekkor szervezte meg az első csángó bálokat és táborokat.

Évtizedeken át népszerűsítette

Évtizedeken át népszerűsítette és oktatta a gyimesi és moldvai csángó zenét és táncokat Magyarországon és a világ számos pontján.

Számos elismerés

Számos elismerésben részesült. 1984-ben lett a Népművészet Ifjú Mestere, 1992-ben UNITER-különdíjat, 2005-ben a Mediawave Párhuzamos Kultúrákért-díjat, 2014-ben Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje

2021-ben Martin György-díjban, majd 2023-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kallós Zoltán-díjában részesül feleségével, Varga Zsuzsannával közösen „a népi kultúra éltetéséért, a Gyimes völgyében évtizedek óta kifejtett értékmegőrző munkájukért”. Az idén augusztus 20. alkalmából megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is, amelyet azonban betegsége miatt már nem tudott átvenni.

Súlyos betegség

Sára Ferenc gyors lefolyású, súlyos betegség után október 2-án, Budapesten hunyt el. Temetése választott hazájában, Gyimesközéplokon lesz. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sára Ferenc a gyimesi táncról:

Kiemelt kép: Sára Ferenc – Forrás: YouTube