Az ébresztőóra helyett a rendőrök keltették fel a nyugodtan alvó kövér, pocakos drogdílert Terézvárosban. A férfitől több ezer tablettát vettek a korábban elfogott drogkereskedők. A rajtaütésről készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Igazuk lett a rendőröknek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 14. kerületi nyomozói feltételezett kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta november 8-án reggel egy zuglói lakásban. A rendőrök gyanúja beigazolódott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sok kábítószer

A lakásban nagy mennyiségű kábítószert találtak, illetve elfogták az ott lakó 27 éves B. Andreát és korábbi élettársát, a 30 éves M. Á.-t. Ide kapcsolódik: Újabb drogfogás Budapesten: több ezer speed tablettát találtak a rákosmentei férfi lakásában, ráadásul ez még nem minden

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

1000 tabletta

A nyomozók a helyszínen több mint ezer kábítószergyanús tablettát, fél kilogramm amfetamint, 100 gramm marihuánát, 3,5 millió forintot, valutát, illetve a kábítószer csomagolásához, adagolásához használt eszközöket foglaltak le. Durva: Kioltotta 18 éves húga életét a drogos biatorbágyi férfi, egy búzatáblában találtak rá a polgárőrök

Elfogták a kövér drogdílert is

Két nappal később a zuglói rendőrök, a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói segítségével egy terézvárosi hotelben elfogták a 31 éves B. Krisztiánt, akitől M. Á. a nála talált nagy mennyiségű kábítószert vásárolta.

Fehér por és pénz

A rendőrök a hotelszobában kisebb mennyiségű kábítószergyanús fehér port, tablettákat és pénzt foglaltak le. Ezt is olvasd el: Már hónapok óta figyelték a Piliscsabán és környékén drogot terítő párost: a zsaruk végül így ütöttek rajtuk, az ügyfelek kezén is kattant a bilincs

4 millió forint

A BRFK 16. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói összesen több mint négymillió forint értékű kábítószert vontak ki a forgalomból. Ez is nemrég történt: Lebuktatták a zsaruk a Pest megyei droghálózatot, a TEK embereit is bevetették – Itt a videó az elfogásról

Őrizetbe vették őket

A két férfit és a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte M. Á. és B. Krisztián letartóztatását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó az elfogásról

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából