Annyi mindenre lenne szükség ahhoz, hogy a főváros Rákosrendezőn megvalósítsa a Mini-Dubaj helyett elképzelt fejlesztését, hogy abból szinte biztosan nem lesz semmi. Vitézy Dávid, fővárosi képviselő részletesen elmagyarázta, milyen feltételekkel kerülhet a fővároshoz a telek és mikor indulhat meg az építkezés. A legfontosabb, hogy a főváros és a kormány közötti olyan mértékű együttműködés szükséges Rákosrendező megújításához, hogy ameddig Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt és Karácsony Gergelynek a főpolgármestert, biztosan nem lesz az egészből semmi, hiszen a két fél között nem volt, és várhatóan nem is lesz lényegi párbeszéd.
A kormány könyen elgáncsolhatja az egészet
Ha a kormány nem működik együtt, és el akarja gáncsolni Rákosrendező megújítását, azaz meg akarja akadályozni, hogy az elővásárlási jogával élő Budapest ezt a területet Mini-Dubaj helyett a saját szándékai szerint fejlessze, ehhez számos eszköze van a szerződés szerint – írja közösségi oldalán Vitézy Dávid. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Erre eddig nem volt példa
A fővárosi képviselő szerint ha eljutunk egyszer odáig, hogy a vételár kifizetéséhez a feltételek mind teljesülnek, az valójában a mindenkori magyar kormány és főváros olyan fokú együttműködési készségét mutatja, amire eddig nem volt példa. A szerződésben foglalt összeg utolsó vételárrészletének kifizetése 2039-ben esedékes, addig négy parlamenti választás és három főpolgármester-választás lesz.
Hirdetés
Három részletben kell fizetni
Vitézy részletesen elmagyarázza, hogy milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy a fővárosé legyen Rákosrendező és ott meginduljon a Parkváros fejlesztése. Először is érdemes tudni, hogy az Orbán-kormány az arab befektetővel olyan szerződést kötött, amelyben három részletben fizetettek volna az arabok, de csak akkor, ha a kormány teljesít számos feltételt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Politikai fegyver
Mivel az arabok visszaléptek, a főváros pedig él az elővásárlási jogával, így most a kormánynak a főváros felé állnak fent azok a kötelezettségei, amelyeket az arab félnek megígért, sőt szerződésben vállalt. Ha ezeket nem teljesíti, borul a szerződés, a terület pedig marad az államé. Erre nagyon könnyen sor kerülhet, így számos választás alakalmával el lehet majd mondani, hogy a főváros semmit sem tett Rákosrendező megújításáért. Nézzük a részleteket.
Első részlet 10 napon belül 13 milliárd forint
Vitézy szerint a vevőnek, tehát eredetileg az arab befektetőnek, immár pedig az elővásárlási jog gyakorlását követően a BKM-nek, a Főváros közműcégének a szerződés aláírását követő 10 munkanapon belül 25%-ot, azaz 12,73 milliárd forintot kell megfizetnie. Itt nincs feltétel, ezt ki kell fizetni.
Még nem esedékes a második részlet
A második vételárrészlet jelenleg nem esedékes, mivel a második részlet kifizetésének 5 db feltétele van, melyek közül mindegyiknek teljesülnie kell ahhoz, hogy a vevőnek (jelen esetben a fővárosnak, eredeti szándék szerint az arab befektetőnek) ki kelljen fizetni a második részletet, ami 35% (17,83 milliárd forint).Ezek a feltételek pedig nem egyik napról a másikra fognak teljesülni.
Öt feltételnek kell teljesülnie a második vételárrészlet fizetéséhez
Mik a második, 17,83 milliárd forintos részlet kifizetésének feltételei? Öt van. Az első az építési jogszabályok módosítása. A második feltétel, hogy minden más magyar jogszabályt, akár törvényt is, a Kormány úgy módosítson, hogy az elősegítse a beruházást és az építési engedély megszerzését. Ezeket a vevőnek kell összegyűjtenie és jeleznie, ebből is látszik, hogy az arab befektetőkre írták a szerződést – de ha már így alakult, lesznek javaslatai a Fővárosnak is – írja Vitézy.
Kiemelt beruházás
A második vételárrészlet teljesülésének öt feltétele közül a harmadik, hogy a Kormány részéről a beruházás nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítése. A negyedik feltétel az ingatlan teljes tehermentesítése, minden perfeljegyzés törlése az eladó Magyar Állam által – ez a Fővárostól független, de az állam számára jelentős feladatot jelentő feltétel. Az ötödik feltétel a telekalakítás, a vasúti területek felosztása – az aktív vasúti vágányok így visszakerülnek állami tulajdonba, a nem szükséges vasúti területek leválasztásával. Ez a magyar állam és a MÁV, valamint a vevő szoros együttműködését feltételezi.
A teljes vételárat majd csak 2039-ben kell kifizetni
A harmadik, egyben utolsó vételárrészlet kifizetése (20,38 milliárd forint) 2039-ig esedékes, és ahhoz kötött, hogy a Kormány teljesítse a 800 millió eurós (mai áron kb. 324 millárd forintos) infrastrukturális vállalását. A Kormány ugyanis vállalta, hogy „a projekt megvalósításához szükséges állami infrastrukturális fejlesztéseket (gyalogos felüljáró, vasút feletti közúti felüljáró, vasúti pálya fejlesztése, a vasúti pálya befedése arra alkalmas módon, hogy felette egy park kialakítható legyen, M1 metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút) megvalósítja, és az ehhez szükséges forrást legalább 800 millió EUR becsült összeg erejéig biztosítja”. Ez tehát a feltétele a vételár teljes kifizetésének 2039 előtt. Tehát a Főváros nem csak politikai értelemben kérheti számon a közlekedési beruházásokat a Kormányon, hanem az adásvételi szerződés alapján is – állítja Vitézy Dávid.
Nem lesz az egészből semmi
Rákosrendező területének birtokbaadása bonyolult ügy lesz, számos politikai vitára ad majd okot. Látva az Orbán-kormány és a főváros jelenlegi vezetésének viszonyát, kijelenthető, hogy a lefújt Mini-Dubaj helyén nem fog megvalósulni a főváros Parkváros koncepciója, vagy ha esetleg mégis lesz abból valami, az olyan sokára lesz, hogy már azt is elfelejtik a gyermekeink, hogy egyszer Mini-Dubaj akart épülni Rákosrendezőn, Orbán Viktor, Karácsony Gergely, Vitézy Dávid pedig már csak a történelemkönyvek lapjain léteznek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Vitézy Dávid, háttérben a budapesti Maxi-Dubaj – A fotó illusztráció, Adobe AI generatív mesterséges intelligencia felhasználásával készült.