Elkezdődött a Flórián téri felüljáró felújításának előkészítése. A munka első üteme március 1-jén kezdődik, de február 10-én, hétfőtől a felújítást megelőzően burkolatjavítási munkák kezdődnek a Flórián téri felüljárók környezetében. Ezért érdemes egy kicsit korábban elindulnia, aki erre közlekedik.
Kivitelezési munkálatok
A kivitelező február 14-én, pénteken átveszi a munkaterületet, majd hozzálát az előkészítő munkákhoz, ez a felüljárók alatti csomópontban ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetleg lezárással járnak. A tényleges kivitelezési munkák két héttel később kezdődnek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Két ütemben zajlik a felújítás
A felüljárókon külön-külön dolgozik majd a kivitelező, tehát az egyiket mindig fenntartja a közúti forgalomnak, a munkák ezért két ütemben zajlanak, és 2026 tavaszáig tartanak. Ez idő alatt rengeteg forgalmi változásra számíthatunk, amelyek több tömegközlekedési járatot is érintenek majd.
Hirdetés
Pacsirtamező utca
Február 10. és 13. között a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani. A munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv lesz járható – olvasható a BKK.hu-n.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Február 13-i lezárások
Február 13-án és 14-én az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat. Február 13-án, csütörtökön az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd.
Március 1 utáni közlekedés
Március elsején ha valaki a Szentendrei út felől az Árpád híd felé akar autózni, akkor azzal fog szembesülni, hogy két lehetősége van
- Felhajthat a most még ellentétes irányú felüljáróra, és így érheti el az Árpád hidat. Az Árpád hídon van a Szentlélek térnél egy villamosmegálló, itt lesz majd egy jelzőlámpás csomópont, és ezután lehet visszamenni majd a menetiránynak megfelelő sávba a hídra
- A másik lehetőség pedig, hogy áthajt a Flórián téren, és a Pacsirtamező utca végén létrehozott visszafordítón 180 fokban visszafordul, majd jobbra kanyarodva felhajt az Árpád hídra. Erre azért van szükség, mert a mostanihoz képest kisebb kapacitású lesz a felüljáró.
Pest felőli irány
Aki a másik irányból, Pest felől szeretne majd a Szentendrei útra hajtani, azzal fog szembesülni, hogy a felüljárón csak egy sáv járható, viszont ahogy ma is, lehetősége lesz a felüljáró alatt is jobbra kanyarodni a Szentendrei út irányába.
Kötött pályás közlekedés
Ezeket a csomópontokat a kötött pályás közlekedési eszközök is kiszolgálják mint például a szentendrei HÉV és az 1-es villamos. Ezen járatok közlekedését a legkisebb mértékben befolyásolhatja a felújítás, ezért csak a nyári időszakban lesznek olyan beavatkozások, amelyek a tömegközlekedést érintik, egészen addig az 1-es villamos változatlanul jár.
Buszok
A buszok közül viszont van, amelyek járatait érintik a változások: a 34-es busz például a Pacsirtamező utcai visszafordító felé közlekedik majd, de a 106-os és bizonyos éjszakai járatok is kihagyják a Szentlélek téri megállót, viszont a csomópontban, a Flórián téri bevásárlóközpont mellett lesz egy ideiglenes megálló, amely kiváltja azt.
Kerékpársávok
Fontos lehetőség még a felújítás ideje alatt, hogy a Bécsi út–Vörösvári út 2023-ban létrehozott kerékpáros átvezetést is megtartják. „Lesz, hogy néha az útvonal egy picit módosulni fog, de folyamatosan kerékpárral is átjárható marad ez a csomópont” – mondta a BKK szóvivője az Inforádiónak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Flórián téri felüljáró – Forrás: BKK