Minősített közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a Budakörnyéki Járási Ügyészség azt a férfit, aki két évvel ezelőtt halálos balesetet okozott a gyorshajtásával Vácnál.
Hatan ültek az autóban
A férfi Gödöllő felől Vác irányába tartott hajnalban a személygépkocsijával. Az autóban utazott a felesége és további négy személy, közöttük két kiskorú gyerek. A sofőr a megengedett sebességet túllépve közlekedett a nedves felületű úttesten. A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő regionális hírportálja. A helyi botrányokról, szélhámos politikusokról, balesetekről, közlekedési hírekről, fontos fejlesztésekről és kihagyhatatlan programokról szóló friss cikkeinket ide kattintva éred el.
Nem vette figyelembe a táblát
Az út során, a közlekedési tábla által is jelzett, balra ívelő veszélyes útkanyarulatba a férfi figyelmetlensége miatt lassítás nélkül hajtott be. A kocsi kisodródott és az utat övező bokros-fás területre zuhant.
Meghalt a felesége
A baleset következtében az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek szövődményei miatt később életét veszítette. Az autós elkerülhette volna a tragédiát, ha a megengedett sebességgel közlekedik, illetve azt az útviszonyoknak megfelelően csökkenti. A Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja a férfit. A vádlott bűnösségéről a Váci Járásbíróság fog dönteni. A Budapestkörnyéke.hu a főváros térségének piacvezető, 0-24 órában működő regionális hírportálja. A helyi botrányokról, szélhámos politikusokról, balesetekről, közlekedési hírekről, fontos fejlesztésekről és kihagyhatatlan programokról szóló friss cikkeinket ide kattintva éred el.
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
Kiemelt kép: a baleset helyszíne – Forrás: ugyeszseg.hu

