Lemond a Semmelweis Egyetem rektori tisztségéről Merkely Béla. A szívsebész több mint 8 évig volt a orvosi egyetem rektora. Nemrég derült ki, hogy az álláshalmozó professzor tavaly 225 millió forintot keresett három, közpénzből fizetett állásáért. A fiával közösen működtetett cége ellen pedig nyomozás folyik. Merkely Béla lemondására Magyar Péter is reagált, aki a azt írta, “lépésről-lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is”.

Merkely Béla közleménye 

“Ma, 2026. november 5-én a Szenátus előtt tájékoztatást adtam rektori megbízásom nyolc és fél esztendejének céljairól, történéseiről, eredményeiről, sikereiről, amelyeket együtt, az egyetemi polgárok (oktatói, kutatói, egészségügyi dolgozói, támogatói és hallgatói) közösségével értünk el. A Szenátus a rektori beszámolót teljes egyetértésben, egyhangúlag fogadta el. Az egyetemi tevékenység mindhárom meghatározó területén – az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben és a betegellátásban – a vállalt feladataimat teljesítettem” – írta közleményében a Semmelweis Egyetem vezetője. 

Lemondott rektori megbízatásáról

“A szívsebész professzor ezután hosszan méltatta a Semmelweis Egyetem sikereit, Közép-Kelet Európa legjobb egyetemeként bekerült a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé… Egyúttal tájékoztatom az egyetem valamennyi polgárát, hogy az alábbiakban olvasható levéllel 2027. január 1-jei hatállyal rektori megbízásomról lemondok” – írta közleményében. 

Itt a lemondólevele 

“Alulírott dr. Merkely Béla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektora, a Kuratóriummal kapcsolatos bizalmi nehézségekre tekintettel, az Egyetem fejlődésének fenntartása érdekében, a rektori megbízásomról 2027. január 1. hatállyal lemondok. Az Nftv. 37.§ (8) bekezdése folytán alkalmazandó 29.§ (3) bekezdése alapján szíveskedjenek a lemondásomat az oktatási és gyermekügyi miniszter útján továbbítani a köztársasági elnöknek. A hátralévő időben a rektori feladatok jogszerű ellátásának folyamatosságát változatlanul biztosítom” – mellékelte közleményéhez lemondólevelét Merkely Béla. 

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Tavaly 225 millió forintot keresett

A napokban írtunk arról, hogy három, közpénzből fizetett állás összesen 225 549 220 forintos bruttót hozott a konyhára Merkely Bélának 2025-ben. Az álláshalmozó szívsebész volt cége ellen nemrég indult nyomozás, miután több állami támogatást is kaptak. Merkely a NEOA kuratóriumi tagságáért 23,6 millió, rektori és oktatói jogviszonyából 153,2 millió, egészségügyi szolgálati jogviszonyaiból pedig 48,8 millió forintot kapott. 

Nyomozás indult 

Hűtlen kezelés miatt nyomozás indult a Merkely Béla fiának résztulajdonában álló KinaviX Kft. állami támogatásban részesült projektje ügyében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK). A cég a Digitális avatárok projektje révén három év alatt összesen 600 millió forint állami támogatást nyert el. A választások utáni felülvizsgálat során kiderült, hogy szakmailag indokolatlan és aggályos volt erre a projektre pénzt adni.

Fia is a cég tulajdonosa volt 

A pénzt elnyerő, tavaly júliusban alapított cég tulajdonosai között tavaly október vége óta megtalálható a Semmelweis Egyetem tulajdonában álló Semmelweis TTC Zrt., előtte azonban az egyetem rektora, Merkely Béla volt az egyik tulajdonos; a fia, Merkely Gergő pedig az alapítás óta változatlanul benne van a cégben. Kapcsolódó cikk: Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Merkely Béla fiának cégével szemben, amely 600 millió közpénzt kapott Hankó Balázstól

Merkely Béla pályafutása

2007-ben a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának tanszékvezetője lett, 2012-ben pedig kinevezték a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójává. 2018. július 1-je óta a Semmelweis Egyetem rektora, 2025 augusztusától pedig a Magyar Rektori Konferencia elnöke is. Tudományos és oktatói tevékenysége mellett jelentős szerepet vállalt az egyetem nemzetközi kapcsolatainak és klinikai infrastruktúrájának fejlesztésében. A koronavírus-járvány idején a négy magyar orvosképző egyetem klinikai járványelemző munkacsoportját vezette. Munkásságát többek között Széchenyi-díjjal és 2025-ben Markusovszky Lajos-emlékéremmel ismerték el

Kiemelt kép: Merkely Béla – Forrás: Facebook