A videón jól látszik, hogy gyakorlott mozdulatokkal, egy pillanat alatt kifosztja a hátsó ülésen utazó elszunyókált áldozatát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást a videón látható ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal férfi 2018. július 2-án 4 óra körül a XXII. kerületben, a Bányalég utcán közlekedő autóbuszon egy alvó utas telefonját ellopta.

Az alábbi felvételeken is látszik, hogy meglehetősen gyakorlott mozdulattal fosztja ki az elszunyókált fiatal srácot a tolvaj.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A férfi körülbelül 25 éves, 170 centiméter magas, vékony testalkatú és világosbarna hajú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete sportpulóvert és terepmintás nadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.