Felkapta a szajrét a 34 éves nő a pultról, majd elszaladt vele. Amikor a boltos észrevette, utána szaladt, visszatartotta a rablót, majd a tolvaj arcon csapta az eladót, közben a rendőrök is megérkeztek, nagy felfordulás lett Érden.

Hirdessen az agglomerációban! A BudaPestkörnyéke.hu segítségével 90 településen azonnal láthatóvá tesszük olcsón a hirdetését. Klikk ide!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy egy piti tolvajról van szó, hiszen képes volt egy egyszerű gáztöltő spray miatt ilyen helyzetbe hozni magát.

A 34 éves elkövető súlyosan kleptomániás lehet, persze nem kizárt, hogy inkább piromániás és az öngyújtókon éli ki szenvedélyét, ezért kellett neki ingyen utántöltő.

Biznisznek nem túl nagy ötlet egy ilyen spray-t ellopni, hiszen pár ezer fotintért sem lehet eladni, így végképp érthetetlen az indíték.

A történet úgy kezdődött, hogy a nyomozás adatai szerint egy 34 éves nő 2019. szeptember 17-én 10 óra 10 perc körül egy érdi üzletben a pultról eltulajdonított egy gáztöltő sprayt, majd azzal elszaladt.

Cselekményét észlelte a bolt tulajdonosa és alkalmazottja is, akik utána szaladtak. A Budai úton az üzlet tulajdonosa utolérte, majd amikor megpróbálta visszavenni tőle a sprayt, a nő arcon ütötte.

Az érdi rendőrök a helyszínen visszatartott támadót a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. Ellene az Érdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Ha a nőt bíróság elé állítják és bűnösnek mondják, akkor bizony több év börtönbüntetésre is számíthat. Így aztán végképp megérte lenyúlni azt a spray-t.

Kiemelt kép: illusztráció