Aláírást gyűjtenek és demonstrációra készülnek Csömörön. Azért tiltakoznak, hogy ne szűnjön meg a csömöri HÉV-vonal. A település egy másik része szerint viszont álhír a HÉV megszűntetése. Most megszólal a polgármester is.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon csütörtökön megírtuk, hogy HÉV-balhé van Csömörön. A polgármesterhez közel álló Csömörért Civil Egyesület a weboldalán azt állítja, hogy megszűnhet a HÉV-vonal, ezért aláírásokat gyűjtenek és demonstrációt szerveznek. A település másik egyesülete a Mi Kis Falunk Egyesület ezt rémhírterjesztésnek tartja, és azt állítja, hogy botrányos, hogy a polgármester tudtával történik az emberek megvezetése.

Szerintük rémhír

A korábbi cikkünkben megszólalt a Mi Kis Falunk Egyesület, akik a megkérdezték az összes érintett szervezet, például a BKK tömegközlekedését bonyolító társaságot vagy a MÁV-HÉV Zrt. Mint írják: egyik sem erősítette meg a HÉV-vonal bezárásának hírét, sőt a MÁV-HÉV Zrt. kifejezetten azt nyilatkozta, hogy nincs szó vonalbezárásról, az továbbra is szeretnék fenntartani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szerintük nem rémhír

A Csömörért Civil Egyesület weboldalának szerkesztőjétől azt az információt kaptuk, hogy „A MÁV-HÉV Zrt. csak üzemeltető, de nem döntéshozó ez ügyben.” Majd a megbízott szerkesztő így folytatja: “Az egyetlen hivatalos, fellelhető dokumentumban, a Budapesti Közlekedési Központ által készített tanulmánytervben megtalálható a csömöri HÉV-vonal megszüntetési terve.” Elküldte nekünk a linket is, ez itt érhető el. A weboldal szerkesztője azt is írja, hogy a projektdokumentumban szereplő 3. térkép tartalmazza az egyértelmű szöveget: „A csömöri HÉV nyomvonalán buszos közlekedés”.

A polgármester szerint sem rémhír

A vitához a polgármester is hozzászólt. A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál megkeresésére az alábbi választ küldte:

„A MÁV-HÉV Zrt. munkatársaival ez év januárja óta folyamatos egyeztetéseket folytatunk a csömöri HÉV-vonalról, a helyi állomás épületek fejlesztéséről-megtartásáról. A legutóbbi egyeztetésre augusztusban került sor. A fővárosi elővárosi közlekedés fejlesztésével megbízott Budapesti Fejlesztési Központ jelenleg „aktuális” tanulmányterve Csömör irányában a HÉV-vonal megszüntetését irányozza elő, amit buszos közlekedéssel váltanánk ki, bár ezt nem részletezik, hogyan. Ennek nagyon nem örülünk, mert négy éve még éppen hogy a modern, környezetbarát és kiszámítható utazást lehetővé tevő kötöttpályás közlekedés fejlesztés terve szerepelt a dokumentumokban. Sajnos az elmúlt hónapokban a fővárosi városházán, illetve az érintett kerületi polgármesterek is a legújabb, Csömörre nézve általunk egyértelműen hátrányosnak ítélt tervváltozatokat ismertették a nagy nyilvánossággal. Úgy tudjuk, hónapokon belül kormányszintű döntés születhet az ügyben.

Fentiek fényében finoman szólva is nem tűnik alaptalan riogatásnak, pánikkeltésnek az egyesületi-lakossági aláírásgyűjtés. Nem arról van szó, hogy holnaptól megszűnik a HÉV – bár nagyon leromlott az állapota az utóbbi években-évtizedekben -, hanem hogy most olyan terveket hagynak jóvá és kérik majd rá az Európai Unió pénzügyi támogatását, aminek alapján néhány év múlva településünkre nézve már helyrehozhatatlanul rossz közlekedési átszervezés valósul meg.” – írja a Fábri István, Csömör polgármestere.

Egyértelmű dokumentum kell

Amíg nem lesz pontosított, mindenki számára egyértelmű tervdokumentum, addig biztosan lesznek olyanok akik elmennek majd a HÉV-vonal bezárása ellen összehívott demonstrációra és az is biztos, hogy lesznek olyanok, akik továbbra is riogatásnak, rémhírkeltésnek nevezik a vonal megszüntetésével kapcsolatos híreket.

Kiemelt kép: BudaPestkörnyéke.hu