Meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója vasárnap reggel – közölte honlapján a Mazsihisz. Zoltai Gusztáv 86 évet élt.

Meggyilkolt lelkű gyermek

A Mazsihisz megemlékezésében kiemelte: “aki kisgyerekként élte túl azt, ami 1944-ben történt, esélyt sem kapott rá, hogy lelki sebei valaha is begyógyulhassanak. Aki kilenc évesen érti meg, hogy meg akarják a puszta születése miatt ölni (…), többé nem tudhat bízni már semmiben. Ő is meggyilkolt lelkű gyerek maradt mindig.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Mazsihisz posztja:

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Szüleit megölték

A szüleit, anyját és apját 41 éves korukban megölték, nem volt még tíz éves, amikor a világ árvája lett. Mindent, ami segít otthon lenni a világban, elvettek tőle, szeretetet, biztonságot, kötődést. Ez a háború a meggyilkolt gyerekeken felül gyermeki lelkeket roncsolt össze, ölt meg, a nem zsidó magyarok közül is nagyon sokan apátlanul nőttek fel, a zsidó gyerekek, mint ő, gyakran egészen árván.

Munkássága

Mint írták, a zsidó közéletben a ’80-as években tűnt fel újra, ötvenen túl, és negyedszázados ténykedése minden kétséget kizáróan önálló és hosszú fejezete lesz a magyar zsidó intézmények történetének, a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország életének általában is emblematikus figurája volt.

Karizmatikus varázs

Akik a szervezeten belüli kritikusai voltak, azok sem tagadták ügyességét, személyisége sajátos karizmatikus varázsát és azt, hogy volt benne személyes kedvesség, készség az együttérzésre, személyes segítőkészség, hogy volt benne valami érzelmes szolidaritás a kiszolgáltatottakkal – tették hozzá.

Sokat szenvedett

“Egy sokat szenvedett nemzedék különösen sokat szenvedett tagja volt, leljen vígaszt az Örökkévaló közelségében lelke. Lehessen a szüleivel újra, immáron mindörökké az Eljövendő Világban!” – írták.

Búcsúztatása

Zoltai Gusztáv végső búcsúztatása hétfőn 12 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. A gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mond búcsúbeszédet.

Élete

Zoltai Gusztáv 1935. július 28-án született. Szüleit a holokausztban veszítette el, az 1956-os forradalom után munkásőr lett. Belépett az MSZMP-be, 1976-tól a Pesti Vigadó művészeti vezetője, aztán a Játékszín művészeti titkára lett. A Budapesti Zsidó Hitközség kulturális (később ügyvezető) igazgatói tisztégét 1987-től töltötte be, 1991-ben pedig megválasztották a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának. Tisztségéről 2014-ben távozott, Heisler András Mazsihisz-elnök szerint döntése szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság téren emelt emlékművével. Ennek ellenére később Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója lett, amiért sokan bírálták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Életútja videón:

Kiemelt kép. Zoltai Gusztáv – Forrás: YouTube