Nyilvánosságra hozta a Tisza-kormány a Novák Katalin egykori köztársasági elnök bukását okozó úgynevezett kegyelmi-ügy aktái. A dokumentumokból kiderült, Varga Judit – Magyar Péter volt felesége és akkori igazságügyi miniszter – egy 40 ügyet tartalmazó csomagban terjesztette fel az államfőhöz K. Endre ügyét is, csakhogy úgy, hogy az ő esetében a kegyelmet nem javasolta. Novák Katalin mégis kegyelmet adott neki a 2023-as pápalátogatás alkalmából. Hogy kinek a nyomására, az vélhetően a Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalában lévő dokumentumokból derülne ki.

Előzmények

A kegyelmi ügy 2024. február 2-án kiderült ki, miután Novák Katalin akkori államfő elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének, a sz.xuális bűncselekményekért elítélt pedofil igazgató segítőjének. A férfit ezért ítélték el, mert arra kényszerítette az akkori igazgató által sz.xuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza a vallomását.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ketten is lemondtak 

A 444.hu cikke után pár nappal Novák Katalin lemondott, Varga Judit, akkor igazságügyi miniszter, aki ugyan nem támogatta a kegyelem megadását, utána mégis ellenjegyzete, visszavonult a közélettől. Novák Katalint többször kérdezték a kegyelmi botrányról, soha nem indokolta meg, hogy miért írta alá a kérelmet.  A botrány kirobbanása után lépett színre Magyar Péter, aki bejelentette, hogy kilép a NER-ből. Gyakorlatilag ekkor indult el politikai karriere. Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben megnyerik a választást, nyilvánosságra hozzák a bicskei-ügy részleteit. A miniszterelnök kedd délután tartott sajtótájékoztatót, amelyen részletesen beszámolt a dokumentumokban foglaltakról. 

 

 

Gyorsított formában ellenjegyezték 

A bemutatott dokumentumokból kiderült, hogy 2023. április 27-én írta alá a kegyelmet Novák Katalin államfő és még azon a napon ellenjegyezte azt Varga Judit. Magyar Péter azt mondta, ilyen még sosem történt, ugyanis ez a folyamat rendszerint hetekig eltart. Az igazságügyi miniszter felterjesztését két esetben változtatta meg Novák Katalin, ugyanis néhány nap elteltével az eredetileg három név helyett már öt monogram jelent meg a papírokon, és köztük volt K. E. is.

Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Budai Györgyék ügyében is kegyelmet kaptak

Magyar Péter felhívta a figyelmet, K. Endre ügyét kiemelték az eredeti ügycsoportból, az államfő megváltoztatta a döntést, majd valaki még aznap gyorsan aláíratta azt az illetékes miniszterrel, felrúgva ezzel a szokásos ügymenetet. A miniszterelnök által bemutatott egyik dokumentumból kiderül, a pápalátogatásra hivatkozva gyorsították meg a folyamatot, hogy az egyházfő érkezéséig az államfő döntést tudjon hozni. K. Endrével együtt összesen 22 esetben született kegyelem, köztük a Hunnia-ügyben, és 10 esetben Varga Judit felterjesztésével ellentétes döntést hoztak.

Novák Katalin aktájára is szükség van

Magyar Péter arra kérte Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a Köztársasági Elnöki Hivatalban lévő aktát is. A miniszterelnök szerint ezekből a dokumentumokból kiderülhet, hogy Novák Katalin mivel indokolta K. Endre kegyelmét. 

Vizsgálóbizottságot hoznak létre

A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy vizsgálóbizottságot hoznak létre, amely előtt minden érintettnek meg kell jelennie. Valószínűleg személyes hallgatják majd meg Novák Katalint és Varga Juditot is.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: Varga Judit, Novák Katalin – Forrás: MTI