Csaknem kétszáz négyzetméternyi hulladék lángolt kedd délelőtt Csömörön a Határ úton. Mérgező anyagok is a levegőbe kerülhettek, ezért a katasztrófavédelem mobil laborja a helyszínen dolgozott. A tűzoltók légvédelmi készülékkel oltottak.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűzhöz a fővárosi és a gödöllői hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik két vízsugárral kezdték meg a lángok oltását, ekkor a Határ utat a városból kifelé tartó oldalon, félpályásan lezárták.

Csámpai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelem szóvivője a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálnak 12:30-kor elmondta, hogy nem lángol már a helyszín, munkagépekkel forgatják át a hulladékot és méterről-méterről oltják az izzó területeket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az alábbi képsort Antal Tamás olvasónktól kaptuk Messengeren. A képeken az látszik, hogy 11:40 és 12:40 között hogyan csökkent a füst mérete. Köszönjük a fotót!

Fotó: Antal Tamás

A katasztrófavédelem szóvívőjétől azt is megtudtuk, nehezítette az oltást, hogy sokféle hulladék gyulladt meg. A tűzoltók légvédelmi készülékkel dolgoztak. A fővárosból mobil labor érkezett a helyszínre, mert elképzelhető, hogy mérgező anyagok kerültek a levegőbe.

A széliránynak megfelelően a közeli településeken, várhatóan Kistarcsán és Csömörön folyamatosan vizsgálják a levegő szennyezettségét – mondta a katasztrófavédelem munkatársa.

Köszönjük, a csömöri Facebookozóknak, hogy képeikkel segítik a tájékoztatást!

Kiemelt kép: bal oldali fotó: Horváth Gergely, jobb oldali: Boronkay Zita