Szombat éjszaka komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartott több belvárosi szórakozóhelyen és azok környékén a Budapesti Rendőr-főkapitányság a társhatóságokkal. 700 embert igazoltattak, 500 járművet ellenőriztek. Az akcióról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Rengeteg hatósági ember vonult az utcára

A Budapesti Rendőr-főkapitányság, a NAV, a Katasztrófavédelem, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a BFKH Népegészségügyi Osztály, 5. Kerületi Önkormányzat, a BKK valamint a Budapesti Polgárőr Szövetség ​munkatársai komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak május 14-én éjszaka a főváros 5., 6., és 7. kerületében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szórakozóhelyeket is ellenőriztek

Az akció kiterjedt a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek felderítésére, a lopások, a garázda jellegű, valamint a prostitúcióhoz kapcsolódó jogsértések megelőzésére, illetve az ittas, bódult járművezetők, szabálytalan közlekedők , köztük a taxisok kiszűrésére is. A hatóságok nemcsak a közterületek biztonságára fókuszáltak: ellenőriztek több szórakozóhelyet is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

700 igazoltatás

A rendőrök csaknem 700 igazoltatást végeztek és közel 500 gépkocsit ellenőriztek le, 16 embert fogtak el vagy állítottak elő közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, kábítószer birtoklása, ittas járművezetés, garázdaság és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt.

Taxikat is ellenőriztek

Az autók közül számos taxit is ellenőriztek, mely során volt olyan sofőr, aki nyugtaadási kötelezettségét mulasztotta el, míg volt olyan is, akinek droszt engedélye nem volt, vagy más kisebb, rendeletben meghatározott szabályt szegett meg.

Feljelentés, bírság

Alkoholszondát 339 esetben használtak, a rostán három ittas vezető akadt fenn. Kisebb szabálysértések miatt három embert feljelentettek, nyolc emberrel szemben közigazgatási bírságot, hattal szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki. A rendőrök kettő emberhez biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak.

Eljárások

A razzia során kilenc szórakozóhely működését is ellenőrizték az 5. és a 7. kerületben, amely eredményeként tűzvédelmi, nyitvatartási, dohányzással kapcsolatos és egyéb hibákat találtak, valamint három esetben kezdeményeztek garázdaság miatt eljárást.

Összeverekedtek a villamoson

A közterület és a szórakozóhelyek mellett a 4-es villamoson is rendet tettek az egyenruhások, mivel a járművön két férfi előzetes szóváltás után összeverekedett. Egyikőjüket elfogták és a BRFK 6. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, a másik férfit a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vitték.

Lesz még ilyen razzia

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel kiemelt fontosságúnak tartja a főváros belső kerületeinek biztonságát és a lakók nyugalmát, így a jövőben is számítani lehet hasonló jellegű ellenőrzésekre.​ A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt az akcióról készült videó

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból