Nem sokáig örülhettek a taxisok a régóta kért tarifaemelésnek, mert több fővárosi taxitársaság az emelést követően már meg is növelte a tagdíj összegét, vagyis amit a taxisok kaptak, annak egy részét fizethetik is tovább.

Emelkedtek a tarifák

Ahogy a BudaPestkörnyéke.hu is megírta, jelentősen emelkedtek a hatósági tarifák Budapesten, az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra emelkedett. A taxisofőrök örömmel fogadták, hogy végre meghallotta a fővárosi vezetés a követelésüket, csakhogy a 24.hu úgy tudja, volt, ahol már most súlyos összegekkel nőttek a tagdíjak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindenki belőlük él

A lapnak az egyik taxis úgy nyilatkozott, azért szerettek volna tarifaemelést, mert mindenki belőlük él. Most, hogy megkapták, gyorsan el is veszik egy részét. Információik szerint a Főtaxi közel havi 40 ezer forinttal emelte meg a tagdíjat. Több forrás is arról számolt be, hogy heti 9500 forinttal növelték azt az összeget, amiért a sofőr az adott társaságnál dolgozhat. Keresték az érintett taxitársaságot is, válaszukban nem erősítették meg, de nem is cáfolták az említett összeget.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hatékonyság

„Az utaskiszolgálás hatékonysága érdekében a Főtaxi új prémium tagdíjrendszert vezet be. A taxis franchise partnereink május 23-tól a heti átlagos fuvarszámok teljesítésével automatikus jóváírást kapnak a következő heti tagdíjból. A prémium rendszer lehetővé teszi, hogy a kiemelt időszakokban és viszonylatokban végzett szolgáltatás ellentételezéseként partnereink akár a korábbinál alacsonyabb tagdíjat fizethessenek” – fogalmazott a taxitársaság.

Havi 10 ezer forintos emelés

A City Taxinál ennél kisebb mértékű emelést vezettek be, ott havi 10 ezer forinttal nőtt a tagdíj. A Bolt is emelt a taxisok tagdíján az öt százalékos rendszernek köszönhetően. Kérdéseikkel keresték a City Taxit és a 6X6 Taxis is, de a két cégtől a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Komoly fejtörés

Egy másik taxis arra is panaszkodott, hogy miután 10 évnél öregebb autóval nem dolgozhatnak, a használt autók árának növekedése is komoly fejtörést okoz számukra.

Tagdíj emelése

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Metál Zoltán is megerősíttette, hogy több taxitársaság is tervezi a tagdíj megemelését, de konkrét emelésekről nem tud. Hozzátette viszont, hogy ez szerinte érthető is. Pozitívum szerinte, hogy az eltérő mértékű esetleges emelések következtében akár egy verseny is kialakulhat a piacon, ez pedig nem feltétlenül tenne rosszat a taxisoknak.

Visszaesett a forgalom

Metál Zoltán a portálnak elmondta, a fővárosi tarifaemelés az első napokban érezteti a hatását, mert visszaesik a forgalom, de ez nem jelenti azt, hogy hosszú távon így is marad.

Visszaáll majd a kereslet

„Egy 10 százalékos visszaesést tapasztalunk, de ez egy-egy emelés után törvényszerű. A tapasztalat azt mutatja, hogy 1-2 hónapon belül a korábbi forgalom visszaáll majd – fejtette ki. A taxiszövetség elnöke azt mondja, a benzinárstop esetleges eltörlése a mostani emelést elvinné, de egyelőre ezen nem gondolkoznak. Ha a támogatást kivezetik, akkor biztosan ismét kell majd tárgyalni. A mostani emelésnek a hatásait is érdemes lesz majd értékelni egy kis idő múlva” – tette hozzá Metál Zoltán.

Nincs taxihiány

Az OTSZ elnöke szerint nincs taxihiány a fővárosban, a kereslet és a kínálat kiegyenlített. „Természetesen vannak olyan időszakok, amikor nehéz taxit fogni, de ilyen a világ bármelyik nagyvárosában előfordul. Inkább azt látjuk, hogy a kollégák most több időt töltenek az utakon, de így természetesen több pénzt is lehet keresni” – fogalmazott Metál Zoltán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció