Egy józsefvárosi üzletet rabolt ki egy 22 éves budapesti férfi, aki hiába tett meg mindent, hogy álcázza magát, pár napon belül már el is kapták. Az esetről készült biztonsági kamerás felvételt a cikk végén nézheted meg.

Sokkot kaptak

A 22 éves férfi egy késsel rabolt ki egy kisboltot a Baross utcában augusztus elején, ahonnan 80 ezer forintot vitt el. A támadás után az alkalmazottak sokkot kaptak és mentőt kellett hívni hozzájuk. A rablást a biztonsági kamera is rögzítette. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

3 nap múlva elkapták

3 nap múlva a rendőrök azonosították a rablás elkövetőjét, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottai 2021. augusztus 16-án a 9. kerületi lakásában fogtak el. A rendőrök megtalálták a bűncselekmény elkövetésének idején viselt ruháinak egy részét is, majd a férfit előállították és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. 

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

Hiába álcázta magát

Az elkövető mindent megtett azért, hogy álcázza magát és ezzel megnehezítse a rendőrök dolgát, de ez nem igazán jött össze neki. Pedig parókát, maszkot és még álhasat is viselt a támadáskor, hogy ne ismerjék fel.

Napokig készült az akcióra

A férfi elismerte a bűncselekményt és részletesen beszámolt arról, hogyan készült a tettére már napok óta. A nyomozás adatai szerint az elkövető egy ismerősénél hagyta a ruháit, a kést és a parókát is, amiket ezután a bűntársa a Dunába dobott.

Őrizetbe vették

Ezután a nyomozók őrizetbe vették K. M.-et, valamint a 21 éves bűntársát Á. Albertet is, akit bűnpártolás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de ő szabadlábon védekezhet.

Állateledel boltot rabolt ki

Korábban a Kékvillogó beszámolt róla, hogy egy 43 éves férfi, szintén egy késsel kirabolt egy állateledel boltot Újpesten. A támadó 258 ezer forint készpénzt vett magához, majd távozott a boltból. Ebben az esetben is rögzítette a biztonsági kamera az eseményeket.

Fenyegetőzni kezdett

Az eladó kezdetben nem engedelmeskedett a férfinak, akinek ezért durvább módszereket kellett bevetnie. Először az asztalon található mérleget kezdte el rángatni, majd a nő felé lépett a késsel és felszólította őt újból a kassza kinyitására, aki végül engedelmeskedett a támadónak.

15 nap múlva elfogták

Az újpesti nyomozók 15 nap után fogták el a férfit, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Hamar kiderült, hogy a férfinak nem ez volt az első ilyen ügye, és hogy lopás miatt már körözték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rögzítette a kamera a józsefvárosi támadást

Kiemelt kép forrása: Police.hu