A dalmáciai Ciovo szigeténél előbb egy nőt harapott meg egy állat, néhány nappal később pedig egy férfi számolt be arról, hogy alig tudott elmenekülni egy agresszív hüllő elől.

Félelmetes esetek

A horvát sajtó beszámolói szerint először egy a tengerben fürdőző nő hátát harapta meg egy teknős, és akkora sebet ejtett, hogy össze kellett varrni a harapás nyomát. Néhány nappal később egy férfi lett figyelmes egy körülbelül 50 kilogrammos agresszív teknősre, amikor hat hónapos gyerekével játszott a vízben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Veszélyben érezhette magát

Szakértők szerint egy álcserepesteknősről lehet szó, amely nagy számban él az Adriai-tengerben, támadni viszont csak akkor szokott, amikor veszélyben érzi magát. A sekély vízbe is csak akkor úszik, ha bajba kerül – írja a hvg.

Nagyon nagyok

Az álcserepesteknősök akár kétméteresre is megnőhetnek, tömegük pedig meghaladhatja az 500 kilogrammot is. Erős álkapcsuk középen horogszerűen hajlott, így képesek komoly sebet ejteni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Újdonság

Az Adria már nem csak autóval, hanem vonattal is elérhető, az egyik legnépszerűbb nemzetközi IC idén június 9-től szeptember 30-ig heti háromszor indul fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy a vonat a főszezonon kívül is heti háromszor közlekedik az előszezonban június 17-ig, majd augusztus 28-tól az utószezonban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Budapesti indulás

Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity – tették hozzá.

Itt lehet felszállni

Az IC-re Budapesten (a Keleti pályaudvaron és Kelenföldön) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve itt lehet hazafelé leszállni.

Nincs határellenőrzés

Idén az utazás még zavartalanabbá válik a határellenőrzés megszűnésével. A vonat Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába.

A járvány alatt is közlekedett

Az Adria IC-n 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, tavaly pedig megduplázódott az utazásszám, 11 900-an választották a vasutat.

Ennyibe kerül

A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól elérhetőek az ajánlatok. Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára: a gyerekjegy a már 6-15 éves gyerekek számára is igénybe vehető 31 eurótól.

Részletes menetrend

A részletes menetrendet, megállási helyeket, valamint az egyes napokon elérhető árakat az utasok az ELVIRA menetrendi kereső felületén (www.jegy.mav.hu) találhatják meg, ahol a jegyek is megvásárolhatók – áll a közleményben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: YouTube