Szívműtéten esett át Körtvélyessy Zsolt, a Barátok közt Hoffer Józsija, akinek az állapota nem javult. Egy hétig még biztosan kórházban kell maradnia, ahol három antibiotikummal kezelik.

Ez volt a betegsége

Ahogy írtunk róla, az operációra azért volt szükség, mert a színész szívritmuszavarral küzdött: elmondása szerint minden második alkalommal melléütött a szíve, ennek következtében rendszeresen fáradékonyságot és szédülést tapasztalt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Belázasodott

A két és fél órás operáció sikeres volt, sőt, a beavatkozás után két nappal már haza is engedték a Barátok közt egykori Hoffer Józsiját. De szombatra a műtéti seb begyulladt, a színész belázasodott, ezért visszament a kórházba, ahonnan már haza sem engedték – írja a Blikk.

Nem engedték haza

A színész állapota nem tette lehetővé, hogy hazaengedjék, mert ismételten belázasodott, és a gyulladás sem tűnt el. Körtvélyessy Zsolt még mindig a kórházban tartózkodik, ahol további kivizsgálások várnak rá, s jelenleg is több antibiotikummal is kezelik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem múlik a gyulladás

„Az orvosok azt mondják, a műtét jól sikerült, és a szívem most már rendben lesz, de még egy hétig biztosan bent leszek a kórházban, ugyanis elkaptam egy bakteriális fertőzést, és egyelőre nem ment le a gyulladás a szervezetemben. Még a tegnapi nap folyamán is nagyon rosszul voltam, rázott a hideg” – mondta a színész.

Bízik benne, hogy hazamehet

„Szerencsére ez mára elmúlt, jobban vagyok. Jelenleg háromféle antibiotikummal kezelnek, bízom benne, hogy hamarosan hazamehetek, és otthonról, egészségesen adhatok interjút.”

Megijedtek a rokonok

Körtvélyessy Zsolt a körülményekhez képest nyugodt, ám a családtagjaira alaposan ráijesztett. „Sajnos, a szeretteim nagyon aggódnak értem, talán jobban is, mint én önmagamért. Természetesen rendszeresen látogatnak, és reménykednek benne, hogy nemsokára jobban leszek”  – mondta bizakodva a színész.

Mindenkinek van egy jó tanácsa

Körtvélyessy Zsolt hangsúlyozta, hogy mindenki jól teszi, ha akár egy kisebb probléma esetén is orvoshoz fordul. Ha ugyanis a tünetek alapján időben felismernek egy betegséget, akkor megelőzhető a nagyobb baj.

Remek életpálya

A 82 éves Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja. Korábban a Békés Megyei Jókai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház színésze is volt, de szerepelt a Miskolci Nemzeti Színházban, valamint a Nemzeti- illetve Pesti Magyar Színház társulatának tagja is volt. A kecskeméti Katona József Színháznak 2008 óta tagja. 

„Amíg bírom, játszani akarok”

„Ötvennégy éve végeztem a főiskolán, azóta egyfolytában működöm, és szeretném minél tovább folytatni. Amíg bírom fizikummal, ésszel és idegekkel, addig játszani akarok, és megfelelni a nézők, valamint a saját elvárásaimnak – mondta korábban a Blikknek művész.

Rátalált a szerelem

A színművésznek lelkileg is harmonikusabb lett az élete. 2020-ban a Covidban elhunyt élete szerelme, Egerszegi Judit, ám a gyász után ismét párra talált. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Körtvélyessy Zsolt