A külföldön, különösen Horvátországban nyaraló több százezer magyar személy járult hozzá a leginkább ahhoz, hogy a második hullám 3-4 héttel korábban kezdődött, mint amit szerettünk volna – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az RTL Klub Híradójának. Szerinte reménykedésre egyedül az ad okot, hogy a fertőzöttek nagy része 30 év alatti, és még nem került be a vírus a kórházakba és az idősotthonokba.

A professzor szerint a halálozási szám egyelőre azért alacsony, mert zömében makkegészséges emberek kapták el a vírust a nyáron.

Az igazolt és a tényleges fertőzések száma között sokszoros különbség lehet, ahogy ezt korábbi felmérések is bizonyították.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A legtöbb védelmet most az iskolákra, az egészségügyi ellátórendszerre és a szociális ellátórendszerre kell összpontosítani a professzor szerint.

Merkely Béla szeptember második felére várta a járvány második hullámát, mert azt gondolta, hogy az iskolanyitás fogja kiváltani ezt.

Merkely elmondta továbbá: elvárható lett volna mindenkitől, hogy egy nyarat kizárólag Magyarországon töltsön, de az ő ismerősi köréből is sokan választották a külföldi nyaralást, nem elhanyagolható számban nyaraltak Horvátországban, ahol folyamatosan növekedtek az igazolt esetszámok, és már utolérték Romániát.

A külföldön, döntően Horvátországban nyaraló magyar turisták utána különböző hazai rendezvényeken számos fertőzést okoztak, ebben szuperfertőzők okozhatták a legfőbb szerepet, a vírus már a magyar háztartásokban cirkulál.

Reménykedésre egyedül az ad okot, hogy a fertőzöttek nagy része 30 év alatti, és még nem került be a vírus a kórházakba és az idősotthonokba.

A környező országok nyári első járványa elhúzódásának következményeit látjuk most Magyarországon – fogalmazott a professzor.

Kiemnelt kép forrása: MTI/Árvai Károly