A koronavírus-járvány miatt Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt lezáratja a belvárost. Húsvétkor és az elkövetkező hetekben nem akarnak vendégeket látni.

Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt a Helyi Operatív Törzs ülését követően, felkérte az önkormányzat hivatalát, hogy készítse elő a hatályos önkormányzati rendeletek módosítását, és alkosson meg egy olyan intézkedési tervet, amely lehetővé teszi, hogy már április 10-től, azaz nagypéntektől húsvét végéig, Szentendre belvárosa legyen lezárva a vendégforgalom, illetve a nem szentendreiek gépjárműforgalma elől.

Az április 7-i, keddi Helyi Operatív Törzs ülésén az előkészített intézkedési javaslatot megtárgyalták, és Fülöp Zsolt polgármester – tekintettel az egészségügyi veszélyhelyzetre – elrendelte Szentendre belvárosának részleges lezárását a húsvéti ünnepekre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Továbbá döntés született arról is, hogy a “Maradj otthon!” üzenetével összhangban arra kérik mindazokat, akik hétvégente szívesen választják úti céljuknak Szentendrét, hogy a helyzet normalizálódásáig, tehát előreláthatóan hetekig, semmiképpen ne látogassanak el városunkba.

Máshol rendőrt is hívnak

Nem Szentendre az egyetlen olyan település, ahol arra kérik a látogatókat, hogy kerüljék el őket. Néhány napja Tihanyban volt feszültség a rengeteg turista miatt, kedden pedig Hollókő polgármestere jelentette be, hogy idén nem lesz a faluban ünnep, ha valakit Húsvétkor meglátnak a településen, rendőrt hívnak rá.

Fotók: Szentendre belvárosa – Fotó: BPK